Hírek

2017.01.17. 20:25

Mit tegyünk, ha gyanús a víz?

Többen többekkel beszéltünk, mire ha nehezen is, de kiderült, mit kell tenni, ha sárga vagy barna víz folyik a csapból.

Zsigó Ferenc

Megírtuk, hogy a Velencei-tó környékén már napok óta zavaros az ivóvíz. A szolgáltató Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. illetékese kérdésünkre azt válaszolta, hogy a víz továbbra is fogyasztható, bár igaz, hogy esztétikailag nem nyújt szép látványt. Ennek ellenére a facebookon sok negatív hozzászólást olvastunk, gárdonyi, illetve agárdi lakosok is fel vannak háborodva, s nem mernek inni a vízből. Voltak, akik fényképekkel, videó felvételekkel illusztrálták posztjaikat, bemutatva, mennyire piszkos víz folyik a csapból. A hozzánk is érkező panaszok nyomán arra gondoltunk, vízmintát veszünk Agárdon, majd azt elvisszük egy laborba, kivizsgáltatni.

Egy forrásunk szerint az agárdi általános iskolában is rossz volt a víz minősége, sőt, a gyerekeknek nem is mertek ebédet főzni, így szendvicset kaptak az iskolások hétfőn. Ezért először az intézménytől szerettünk volna vízmintát, illetve nyilatkozatot kérni, az igazgató azonban nem kívánt ebben a témában véleményt nyilvánítani.

Kolléganőnk átadta a vízmintát Bíró Attilának

Agárdon felkerestünk olyan utcákat, ahonnan panaszokról tudtunk, több házba is bekopogtunk, végül a településen egy mindenki által hozzáférhető mosdóból vettünk mintát. A vízzel megtöltött palackot elvittük a Hosszúsétatéren található vízügyi laborba, ahol kérésünkre zavarosságmérést végzett el az egyik szakember, Bíró Attila vizsgáló mérnök. Az általa használt műszer mérete és külleme egyébként teljesen megegyezett a régi időkben használt mobiltelefonokkal. Megtudtuk, hogy a zavarosságmérő közvetlenül méri meg a fényszórás elvén a vizet. Éppen ezért nem is kellett sokáig várnunk az eredményre, pár másodperc alatt kiderült, hogy a bevizsgált víz zavarosság értéke 5,52 NTU volt.

A zavarosságmérés csak 1-2 perces művelet

Nos, ez a laikusnak, így nekünk sem mondott sokat, Varga Gábort, a Gaja Környezetvédő Egyesület elnökét kértük meg, értelmezze a számot, amit láttunk. Az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló, 201/2001. (X. 25.) rendelet alapján felszíni vízből (például folyóból) nyert víz esetében törekedni kell arra, hogy a zavarosság ne legyen nagyobb 1,0 NTU-nál. Az 5,52-es érték, legyen akár felszín feletti vagy alatti vízből nyert ivóvízről szó, tehát azt jelenti, hogy magas a zavarossági értéke. Ez pedig a szakember szerint mindenféleképpen olyan szennyező anyag jelenlétére utal, ami alapos vizsgálatot érdemel.

Bíró Attila vizsgáló mérnök a zavarosságmérővel Fotó: Koppán Viktor

Felmerült bennünk a kérdés, hogy ha a rendelet szerint aggályos a víz - ami nem jelenti azt, hogy ihatatlan -, mit kell tennie egy állampolgárnak, ha ilyen víz folyik az otthoni csapjából. Már a vízminta begyűjtését is azzal a szándékkal döntöttük el, hogy gyors eredményt produkálva megpróbálunk tájékoztatást adni arról, hogyan kell intézni az ilyesmit. Nos, komoly szaktekintélyek segítettek az eligazodásban. Nevüket is kiírnánk, de nem volt már idő a nyilatkozati engedélyek begyűjtéséhez - sajnos manapság ilyesmik (is) gátolják a gyors tájékoztatást. A helyzet tehát a következő: a már említett kormányrendelet szabályozza az eljárást, s a rendelet mellékletében részletes táblázatok tartalmazzák, milyen összetételűnek kell lennie az ivóvíznek. Ha panasza van bárkinek, azzal elsőként a szolgáltatóhoz kell fordulnia, de az illetékes (járási vagy megyei) népegészségügyi hatóságot is értesíteni kell. A hatóság akkreditált vízmintavétel után - tehát ne mi vigyünk egy flaska vizet, majd ők kijönnek - bevizsgáltatja a vizet, és kiderül az igazság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!