Hírek

2015.05.30. 13:51

Mórról indult, Szingapúrban is járt a fiatal lány, aki megvalósította álmát modellként

Japán, Taivan, Spanyolország, Olaszország a móri születésű Hornyák Boglárka hol itt, hol ott lép a kifutóra. A magas, karcsú lány álma valóra vált azzal, hogy életét a divat világában tölti. A rengeteg utazás után mindig örömmel jön haza a családjához.

Nédó Géza

Hornyák Boglárka 19 éves modell a Fejér megyei Mórról indult a kifutók világába. Szüleivel és nővérével egy kertes házban nőtt fel. Fiatalabb korábban (bár természetesen még most sem „öreg"!) sosem gondolt volna arra, hogy egyszer majd modellként dolgozhat. Immáron két éve, hogy belevágott a nagy kalandba – mondta –, és mindennap hálás, hogy karrierje ilyen jól alakult.

A móri lány a világ sok nagyvárosában vett részt divatshow-ban.

Egy szép napon az anyaügynöksége meghallgatást szervezett Székesfehérváron, és mivel a magassága és a testalkata miatt már sokat biztatták, hogy meg kellene próbálkoznia a szakmával, azt gondolta, sikerülhet.

Így is történt!

A magyar ügynökségen keresztül megismerték a külföldi ügynökségek, és már kapta is az első szerződést.

Hornyák Boglárka a sok utazás miatt magániskolában érettségizett. Fotó: Archív

– Sajnos ezért, hogy teljes időmben utazni és dolgozni tudjak – mesélte nekünk pusztavámi nagymamájánál Boglárka –, az érettségimet egy magániskolában kellett letennem. A középiskolám első három évét a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában, grafika szakon végeztem. Mindig sajnálni fogom, hogy ezt a szakot fel kellett adnom. Az első utam Szingapúrba vitt, ahol három hónapot töltöttem. Ezen idő alatt lehetőségem nyílt megismerni a modellszakmát, beleszokni az életformába és az idősebb modellektől hasznos tippeket megtanulni. Azóta már dolgoztam többek között Japánban, Tajvanon, Spanyolországban, Olaszországban. Néha nagyon nehéz hosszú ideig távol lenni otthonról, a családtól, a páromtól, de tudom, hogy bárhová is megyek, ők mindig velem vannak és támogatnak. Amikor külföldön vagyok, a hétköznapjaimon meghallgatásokra járok, ahol a kliensek kiválasztják a munkájukhoz leginkább illő modellt, vagy dolgozom, ha megkapok egy fotózást vagy egy divatbemutatót. Sokszor nagyon fárasztó tud lenni a sok utazás, a rengeteg meghallgatás és az egész napos munka, de akkor is szerencsésnek mondhatom magam, hogy annyi nagyszerű helyre juthatok el, amikről azelőtt álmodni sem mertem. Rengeteg élményben volt már részem és sok nagyszerű embert ismerhettem meg, de mindig vágyom haza és alig várom, hogy újra otthon lehessek. A jövőben szeretnék tovább tanulni, de néhány évig még megpróbálom kihasználni a lehetőségeimet és annyit utazni, amennyit csak lehet. Abban viszont biztos vagyok, hogy ez a pár év megtanít értékelni a családot és a csodálatos embereket, akik körülvesznek, hiszen nélkülük nem lehetnék az, aki.

Hornyák Boglárka álma tehát valóra vált. A kifutók világába jutott, ahol azt csinálhatja, amit igazán szeret. A végén már meg sem kérdeztem, mennyire boldog.  Bután hangzott volna!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!