Hírek

2015.02.23. 20:50

Visszaugrott az égő házba, hogy mentse amit tud

Lepsény - Ferenc az ablakon keresztül még visszaugrott az égő házba, hogy kimentse onnan amit tud: a sűrű füstben megtalálta autójuk slusszkulcsát. Jóformán csak ez a kocsi maradt meg eddigi életükből. Most újat próbálnak kezdeni.

Házi Péter

Belegondolni is rossz, mi történhetett volna, ha Szabina, a 82 éves nagymama dédunokája azon a bizonyos hajnalon nem megy ki a mosdóba, s nem veszi észre a terasz felől terjengő füstszagot. A lány azonnal ébresztette a Bognár családot és a mamát, így még időben ki tudtak menekülni a füstölgő, nem sokkal később azonban már hatalmas lánggal égő házból.

Ez az a bizonyos terasz, ahonnan az elektromos tűz elindult. Ferenc és Angéla úgy saccolja, három hónap alatt lakható lesz a ház. Fotó: Házi Péter

– A kilencéves Bence hihetetlen lélekjelenléttel segítette a menekülésben két kisebb testvérét, Dorinát és Grétát. Óriási szerencse, hogy a fiunk nem a saját szobájában aludt, mert a teraszról oda is átterjedtek a lángok – próbálja összerakni a rettenetes hajnal emlékfoszlányait Bognár Angéla. Férje, a Németországban dolgozó Ferenc két nappal korábban érkezett haza, s előző nap egy siófoki tapétaboltban válogatták a gyerkőcökkel, ki milyen színűre festené a szobáját.

– Hát most tényleg új színek lesznek minden szobában. De majd csak két-három hónap múlva – teszi hozzá szarkasztikusan a férfi, akinek a fején vastag kötés takarja az égési sebeket.

Amikor ugyanis a család már kimenekült a házból, a férfi az ablakon visszaugrott, hogy mentse amit tud. A sűrű, átláthatatlan fekete füstből sikerült kihoznia az autójuk slusszkulcsát és a személyes irataikat, a laptopot, és más értékeket azonban már nem tudta megtalálni az óriási forróságban:

– Nem a láng égette meg a fejemet és a nyakamat, hanem az az irdatlan hő, ami a lakásban volt. A bejárati műanyag ajtó például teljesen eltűnt – mondja Ferenc, aki most biztosan nem megy vissza Németországba. Targoncavezetőként dolgozott, megvan a német vizsgája, ám azt Magyarországon nem fogadják el, száztízezerért kellene újabb vizsgát tenni. Erre a pénzre azonban most a háznak van szüksége...

A tragédia másnapján a gyerekek osztályfőnökei ruhákat és sok-sok segítséget hoztak, a polgármester, Salamon Béla százezer forintos gyorssegélyt utalt ki, de volt, aki csak úgy odajött hozzájuk és a kezükbe nyomott egy borítékot. A ház kiürítésében, a még menthető értékek mentésében vagy harminc helybéli segített: – Sokkot kaptam, csak ültem a kerti hintán és nem is fogtam fel, mi történik körülöttem. Most, hogy újra bementem a házba, tudatosult bennem, hogy egy élet munkája veszett oda az elektromos tűz miatt. A gyerkőcöket azóta nem is hoztuk vissza, jobb ez így nekik, hogy nem látják, mi lett a szobájukkal – mondja keserűen Angéla.

Dorina most lett hat éves, éppen a szülinapját akarták megünnepelni. Ehhez képest most zuhanyra, mosógépre és ki tudja, mire kell még gyűjteniük, hiszen holmijaik mind odavesztek a tűzben, illetve tönkrementek attól a nagy mennyiségű víztől, ami bizony a tűz eloltásának velejárója. Angéla a főnökétől kapott most egy lakrészt, ahol férjével, Grétával és Dorinával húzódtak meg, Bence pedig a 82 éves nagymamával Angéla nővérénél kapott szállást.

Úgy remélik, három hónap elég lesz ahhoz, hogy a házat, amelynek a tetőszerkezete is részben leégett, rendbe tegyék. Ehhez persze az is kell, hogy a biztosító ne garasoskodjon. És persze nagyon jól jön most a segítség bárkitől. Aki tud, ezen a számlaszámon segíthet nekik: 57800260-10049312.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!