Hírek

2012.12.17. 22:20

MSZP: luxus helyett pénzt az oktatásba

Székesfehérvár – Az oktatásból nem szabadna pénzt kivonni – véli az MSZP megyei elnöke.

Tribolt Lajos

Horváth András a művészetek feletti bírálatot a társadalomra bízná a jövőben is. Ami a felsőoktatásban történik – a kapkodások, az egyeztetések elmulasztása, a roham munkában összecsapott törvények – jól jellemzik a kormány alkalmatlanságát – mondta el hétfői sajtótájékoztatóján Horváth András országyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke.

Hozzátette, egyértelmű, hogy a felsőoktatásból költségvetési megtakarítást kívánnak elérni. Pedig az oktatásra kellene pénzt fordítani, nem egyes luxus beruházásokra. Főleg az a fontos, hogy a hátrányos helyzetből érkezők is tanulhassanak. Ám úgy látszik, a Fidesz csak a saját elitjét akarja újratermelni.

Horváth kifejtette azt is, hogy az MSZP nem ért egyet a röghözkötéssel. A párt elkészítette saját oktatási programját, amelyet egyeztetett az érintettekkel. Az ellenzéki politikus kijelentette, hogy a Magyar Művészeti Akadémia megerősítésével új cenzúra jött létre, erről szívesen meghallgatná Cser-Palkovics András kulturális bizottsági elnök véleményét. Úgy fogalmazott, hogy az elmúlt húsz évben szabad volt a művészet, a kultúra. A jövőben is a társadalomnak kellene eldönteni, mi az érték, nem pedig botrányoktól hangos testületnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!