Nagyfokú önállóságra tettek szert külföldön a diákok

2013. október 20., 07:05 szerző: Kajdi Erika
komment
Székesfehérvár - Háromhetes külföldi szakmai útra indult 43 középiskolás a Leonardo da Vinci mobilitási projekt keretében. Az úti cél Lipcse és Portsmouth volt.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A Belvárosi I. István Középiskola Bugát Pál és Jáky József Tagintézményéből Németországba, a Hunyadi Mátyás Tagintézményből pedig Angliába mentek szeptemberben a fiatalok. A bugátosok és jákysok közös szállást kaptak Lipcse mellett, a hunyadisokat pedig családoknál szállásolták el Portsmouthban. Legtöbbjüknek ez volt az első külföldi útjuk, ami némi félelemmel, de annál több izgalommal töltötte el őket. A diákok ízelítőt kaphattak a kinti kultúrából, városnéző körutakra mehettek, s természetesen szakmai fogásokat is elsajátíthattak, hiszen ezért indultak el.

A Bugát szakközépiskola diákjai a lipcsei Városi Idősek Otthonának nyolc részlegéből ötbe nyerhettek bepillantást. Fotó: Archív

A bugátosok az egészségügy területén kaptak továbbképzést. A lipcsei Városi Idősek Otthonának nyolc részlegéből ötbe nyerhettek bepillantást.

– Alapápolásban, mosdatásban, etetésben vehettünk részt. Megfigyelhettük a gyógyszeres kezelést, és a vércukorszintmérésnél is segédkezhettünk – mesélte a tanulmányút egyik résztvevője, Grigóliát Gabriella. – A kinti munkatempó teljesen más, mint itthon, a felszerelés gazdag, modern, s az ápoltakat nem betegnek, hanem lakóknak kellett szólítani, erre nagyon odafigyeltek – mondta Gabriella osztálytársa, Szöllősi Loránd.

A szakmai munka mellett külföldön a fiataloknak alkalmuk adódott a nyelvet is gyakorolni. Mind a bugátosok, mind a jákysok legtöbbje angolul beszél, de ez nem jelentett problémát, a németek nagy része jól kommunikált ezen a nyelven.

A jákysok a lakóhelyük félkész szárnyában kaptak lehetőséget szakmai továbbképzésre.

– Voltunk még a közeli BMW-gyárban is, láthattuk, hogyan készülnek ezek a drága autók, ami nagyon izgalmas volt – mesélte Petrovics Tímea, Klotz Zoltán és Tóth Sándor a kint töltött időről.

A hunyadisok leonardós csapata jó élményeket szerzett, a három hetet Portsmouthban töltötték. Fotó: Archív

A hunyadisok a három hetet Portsmouthban töltötték.

– Több csoportba rendeződve kellett leginkább adminisztrációs munkákat végeznünk különböző alapítványoknál. Csak én dolgoztam egyedül – mesélte Marcinka Dorottya, a program résztvevője. – Nyilvántartásokat, kimutatásokat, árlistákat kellett készítenem, és a főnök heti beosztását is kezelnem kellett, mindezt végig angolul kommunikálva – tette hozzá a lány.

– Nekem leginkább ügyfelekkel és számlakezeléssel kellett foglalkoznom, ami elég koncentrációigényes munka volt – mondta Dorottya osztálytársa, Varga Ramóna, aki egy autószerelő műhelyben dolgozott. – Nekem egy lelkisegély-szolgálatnál biztosítottak lehetőséget, ahol adatbázis-kezeléssel is foglalkozni kellett, mindannyiunk igen multinacionális közegben dolgozott, így sokféle náció képviselőivel megismerkedtünk – egészítette ki Unyi Boglárka a beszámolót. A fiataloknak a szakmai fogások újdonságai mellett alkalmuk volt az angol nyelvet is gyakorolni. – Egyetlen nehézségünk akadt: a tízujjas vakon gépelés nem ment zökkenőmentesen, mert mi a magyar billentyűzethez vagyunk szokva, ott pedig csak angol volt, s a betűk nem ugyanott voltak – mondták egybehangzóan a lányok. – Nagyon jól éreztük magunkat, a fogadó családok és a munkáltatók, de még az utca emberei is nagyon kedvesek, segítőkészek voltak, szívesen visszamennénk a későbbiekben is – tették hozzá a résztvevők.

Az önállóság útján

Kajdi Erika jegyzete

Összesen nyolc tanulóval nyílt lehetőségem beszélgetni a 43 szerencsés közül, akik külföldön töltötték a szeptember jelentős részét. Bár a diákok mindegyike túl van már az érettségin, s legtöbbjük életkora már kettessel kezdődik, jó érzés volt látni, milyen talpraesettek, önállóak lettek, mintha nem csak három hét lett volna, amit az otthonuktól távol éltek meg. Még a nyár végén, a nagy út előtt, a városházi köszöntőn a diákok izgatottságuk ellenére megszeppentek voltak. Most azonban bátran nyújtottak kezet bemutatkozáskor, határozottságuk már akkor látszott, amikor szembe jöttek a folyosón. Az interjúk végén éreztem: igen, az ilyen gyerekekért megéri pedagógusnak lenni, s ebben az egyik kísérőtanár mosolya is megerősített: ő olyan büszke volt tanítványaira, mintha a saját gyerekei lettek volna. Talán megérné receptre is íratni az ilyen utakat.

Kajdi Erika

2013. október 20., 07:05 szerző: Kajdi Erika

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...