Hírek

2012.04.23. 09:45

"Nagyobb kutyák járnak erre" - Harc indult az állami földekért

Fejér megye - Továbbra sem látni tisztán a Nemzeti Föld Alap által bérbe adott állami földek ügyében - hiszen az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának ellenőrző albizottsága titkosította. A tárca által jogszerűnek nevezett ügyletek, amelyek miatt egy államtitkár távozott a kormányból, megyénket is érintik.

Klecska Ernő

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára januári lemondása óta több helyen és alkalommal is elhangzott: a szakpolitikus, akinek elképzelései között egy farmer-típusú, biotermelést folytató, a helyi családi gazdálkodásokra épülő agrár-modell szerepelt, azért mondott le, mert nehezményezte a helyi gazdákat háttérbe szorító földhaszonbérleti szerződéseket, amelyek (kormányközeli) oligarchákat hoznak helyzetbe. Bár  a volt államtitkárt, akinek egyik fő támogatói hátterét a 2005-ben alakult,  mezőfalvai bázisú Élőlánc Magyarországért ökopárt adta, nem tudtuk elérni, az erről szóló videófelvételek a mai napig elérhetők a  Youtube videómegosztó portálon (videó alább). Ezeken több Fejér megyei helyszínt,  a Váli-völgyet és Lepsényt említi.

Tény, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) honlapján is elérhető adatok szerint ezeken a területeken pár család nyert el hatalmas területeket. Ez  a Vidékfejlesztési Minisztérium szerint jogilag rendben van, hiszen az  Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának ellenőrző albizottsága nem talált jogi kifogást a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet központjában tartott kihelyezett ülésén - jelentette ki Szabó Csaba, a vidékfejlesztési tárca miniszteri biztosa. A múlt heti zárt ülésen  -ahol jelen volt a tárca parlamenti államtitkára, Budai Gyula és Sebestyén Róbert, a NFA elnöke is -, az ellenzéki és a kormánypárti képviselők betekinthettek a haszonbérleti pályázatok dokumentumaiba. Szabó Csaba elmondta: a képviselők láthatták a pályázatok értékelését, kézbe vehették az értékelési lapokat, megismerhették a bírálat szempontjait.
A dolog apró szépséghibája - mondta Horváth András országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke -, hogy titoktartásra kötelezték őket. A fehérvári politikus szerint túl sok szubjektív szempont - így lehetőség - van az értékelésben, s hiába kellett a pályázóknak üzleti tervet készíteni, senki nem tudja, mi lesz akkor, ha ezt nem tudják teljesíteni. Horváth András szerint  a földosztogatás politikai alapon zajlott, de a legnagyobb baj az, hogy  a földtörvény tavalyi módosításával megszűnt az a szabály, hogy  a korábbi bérlőnek  a szerződés lejárta után elő-haszonbérleti joga van az állami földekre. A kritizált eljárás eredményeként olyan helyi - többnyire családi - vállalkozás maradt föld nélkül, akik az elmúlt években fejlesztettek, s mára már  meghaladva a családi gazdálkodások méreteit  piacképes üzemméretben, sikeresen működnek. Közülük van olyan, akinek állatait vágóba kellett adni -  mondta, de neveket nem mondott.



Munkatársainknak több olyan kisgazdálkodóval is sikerült felvenni a kapcsolatot, akik érintettek. Volt, aki részletes kimutatásokat és táblázatokat készített, de  nevét senki nem merte adni.  Nagyobb kutyák járnak erre - mondta egyikük.
Többen is úgy vélték - bár  a miniszteri biztos az ellenőrző albizottság ülése után azt állította, az ellenzéki képviselők egyszerűen más gazdákat szerettek volna helyzetbe hozni a pályázatokon -, hogy Fejér megyében  a szóban forgó területeken éppen a kormánypártokhoz közeli csoportok happolták el egymás elől  e területeket.

 Az albizottság NFA-nál tett látogatása után Budai Gyula kijelentette: a nyertes pályázók között nincsenek oligarchák, a helyben lakó családi vállalkozások, állattartó gazdák bérelhetik a kiírt területeket. Az  ülésén - ezt alátámasztandó - megjelent néhány nyertes vidéki pályázó. Hangsúlyozták, ők tisztességes gazdálkodó emberek, s egyúttal meg is hívták a képviselőket vidéki gazdaságaikba.
A többi pályázó előtt is nyitva a lehetőség, hiszen ez még csak a pályázati folyamat eleje -  hangzott el többször. Az állami tulajdonú földekkel rendelkező NFA-nál közel 65 ezer hektár földbérleti pályáztatását készítették elő. Ebből első körben 34 ezer hektárt hirdettek meg, azaz több mint fele "elkelt". 

Márciusban egy cecei gazdálkodó családnak adott át föld haszonbérleti szerződést Budai Gyula. Részletek itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!