Hírek

2016.01.26. 20:13

Nálunk még nincs járvány

Harmadik hete nő a megbetegedések száma, de még nincs influenza-járvány. Az influenza elleni oltásokról Müller Cecília megyei tiszti főorvost kérdeztük.

Buthy Lilla

Az első jelentések az eloltásokkal kapcsolatban január elején már beérkeztek. Az adatokból kiderült, az összes térítésmentes oltóanyag, amit Fejér megyében a háziorvosok felhasználtak, a három éven felüli korcsoportnál, a felnőttek tekintetében 65 százalékos, a három éven aluliaknál 71 százalékos.

– Ez jónak mondható átoltottsági ütem – mondta a megyei tiszti főorvos, aki hozzátette, ez az arány most, a hónap végén már több is lehet.

– Jobban örülnék neki, ha már januárban magasabb lett volna az oltóanyag eloltottsága. De még mindig nem késő beadatni, hiszen halljuk, hogy Európában már vannak kisebb járványok, tehát már közeledik, csak a mértéke, ami kérdéses – tette hozzá. Az oltás beadása után a védettség kialakulásához egyébként 10-14 nap szükséges. A megyei tiszti főorvos elmondta, a tapasztalatok szerint január végén, február elején szokott a megbetegedések száma a legmagasabbra szökni. Harmadik hete tendenciózusan növekszik az influenzaszerű megbetegedések száma. A legfrissebb adatok szerint Fejér megye vonatkozásában nézve százezer lakosra százharminc megbetegedés jut. A járványos küszöbérték– ami több paraméterből tevődik össze– százötvennél kezdődik. Idén Fejér megyében még nem volt légúti járvány és nem mutatták ki influenza-vírus jelenlétét a betegek torokváladékából sem. Gruiz Andrea székesfehérvári gyermekorvos kérdésünkre elmondta: – A tapasztalat szerint sokszor nagyon összemossák az emberek az influenzát a felső légúti vírusfertőzések tüneteivel– fogalmazott a doktornő.

– Előbbire akkor kell gondolnunk, hogyha hirtelen az iskolákban, óvodákban, munkahelyeken egyszerre, járványosan, nagyobb létszámban, nagyon magas lázzal és végtagfájdalommal, elesettség-érzettel járó megbetegedések jelentkeznek. Az influenzásoknak még a bőre is fáj. Ha valaki fújja az orrát és köhög, nem számít influenzásnak. Hozzátette: – Felső légúti megbetegedésből valóban több tapasztalható ezen a héten, mint a múlt héten, de még nem influenzaszerű tünetekkel érkeznek a betegek.

– A legfontosabb, hogy az influenzás-beteg maradjon otthon, ne menjen be a munkahelyére, az iskolába, csillapítsa a lázát és pihenjen, igyon sokan! Ha szövődmény van, ha két-három nap után sem megy lejjebb a láz, ha a bágyadtság miatt nem tud a beteg enni, inni, akkor már orvoshoz kell fordulni.

– Gyermekorvosként én azoknak ajánlom az oltást, akik komoly, krónikus betegségben szenvednek: akinek a gyermeke súlyos asztmás, szív vagy tüdőbeteg. De a gyerekkörzetben hála Istennek elenyésző ez a szám. A legyengült, idősebb, krónikus betegségben szenvedők és a kismamák tartoznak még bele a rizikócsoportba.

– Egyébként most azt látom, a szülők nem igazán kérik a védőoltást a gyereküknek – zárta Gruiz Andrea.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!