Hírek

2016.10.15. 15:11

NATO-katonák és családjaik ismerkednek a várossal - Innen irányítják majd a gyakorlatokat

Székesfehérvár - Szombaton Székesfehérvárral ismerkedtek a NATO városba települő egységének, a NATO Force Integration Unit (NFIU) első hazai és külföldi tagja és családjaik. Őket Cser-Palkovics András polgármester fogadta a Városházán.

Klecska Ernő

A polgármester bejelentette: az önkormányzatnál külön szervezetet állítottak fel, amelynek az a feladata, hogy segítse a külföldről érkező családokat.

Garas László ezredes, a magyar NFUI parancsnoka elmondta: az NFIU már a második NATO szervezet Székesfehérváron, azonban az első nemzetközi egység, s 28 tagország együttműködésével működik majd, sok külföldi katona szolgál majd itt.

E NATO szervezet létrehozára a 2014-es walesi NATO csúcstalálkozót követően kiadott deklaráció alapján jött létre – tudta meg lapunk. Tavaly hat európai országban állítottak fel ilyen kisebb NATO-parancsnokságokat.

Bár a NATO alapvetően védelmi jellegű szervezet, és nem keresi a konfrontációt, az esetleges fenyegetésekre adható leghatékonyabb válaszlépések biztosítása érdekében a Szövetség kidolgozta a Készenléti Akciótervet, melynek számos eleme közül az egyik legfontosabb a nagyon magas készenlétű erők létrehozása volt. Ezek az erők rövid időn belül bevethetők azon NATO tagállamok területén, ahol a fenyegetettségi szint azt indokolttá és szükségessé teszi. Ezeknek a katonai erőknek a minél hatékonyabb támogatása érdekében vált szükségessé a NATO Erőket Integráló Elem-ek (NATO Force Integration Unit - NFIU) létrehozása is.

A szervezet 2016. szeptember 1-től jogilag a NATO Szövetséges Erők Európai Főparancsnokának közvetlen alárendeltségébe tartozik, és NATO Nemzetközi Katonai Parancsnokságként működik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!