Hírek

2016.04.27. 18:30

A tenni akarás 25 éve

Székesfehérvár – Huszonöt éves fennállását ünnepelte délután a városházán a Szegényeket Támogató Alapítvány. A város egyik legfontosabb szervezete immár negyedszázados, ezen idő alatt szerencsére számtalan önzetlen, segítőkész ember megfordult soraiban.

Kocsis Noémi

Ennek köszönhetően is tudtak folyamatosan segíteni, adományt osztani, programokat szervezni, hitelességük pedig garancia volt rá, hogy a helyi cégek is támogatóikká váltak. Délután a fennállás 25. évfordulóját és ezeket a segítőket is ünnepelte a szervezet a városháza dísztermében. A Hermann László Zeneiskola remek tangóharmonikásainak bevezető műsora után Cser- Palkovics András polgármester mondott a város nevében köszönetet valamennyi, a 25 év alatt a Szeta-ban tevékenykedőnek. Vargha Tamás országgyűlési képviselő köszöntőjében az ünnepség előtti momentumra utalt vissza: a januárban munkába állt, helyi cégek összefogásából vásárolt teherautót most adták át hivatalosan a segítő szervezetnek.

Zugor Zsuzsanna jelenlegi Szeta-kurátor szelte meg a hatalmas tortát. Az ajándék a finomság mellett egy, a munkát nagyban segítő tehergépjármű volt, ami január óta már munkában van Fotó: Koppán Viktor

A jármű nagy segítség a hétköznapokban, ugyanis - akár napjában többször is - ezzel gyűjtik be az adományozóktól, és ezzel szállítják ki a városban a rászorulóknak az élelmiszeradományt, de esetenként bútort, ruhaneműt is. Zugor Zsuzsanna, aki két éve vette át a szervezet kurátori tisztségét, beszédében a Szeta szerteágazó munkáját és kollégáit is méltatta. Mint az eseményen elhangzott, a szervezetet köszöntő esemény - tekintve a benne tevékenykedők munkájának minőségére és létszámára - a szeretet, az önzetlenség és a tenni akarás ünnepe is egyben.

A segítőt is meg kell erősíteni - erről is szól a többedik alkalommal történő díjátadás: az idén négyen kapták meg a Csengőszó elismerést. A szervezetet a Köfém lakótelepen segítő Lakatos Tibor, a Szárazréten tevékenykedő Sztojka Bihari Barbara, a Palotavárosban régóta segítő munkát végző Ungváryné Esztergályos Ildikó, valamint a város kulturális életében nagy szerepet játszó karvezető, Zemlényi Katica lettek az idei Csengőszó-díjasok. Az alapítókról, korábbi áldozatos munkát végzőkről sem feledkeznek el. Több évtizedes érték- és közösségteremtő munkájukért elismerő oklevelet kapott az alapító Radetzy Jenőné, a 2005-től a közelmúltig elnöki tiszteséget betöltő Nagy Györgyné, valamint a hivatal szociális szakembere, Kincses Zsolt Dávid, aki jelenleg a hatósági főosztályt vezeti. Az ünnepléshez természetesen hatalmas torta és az Arany János iskola diákjainak műsora is kijárt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!