„Nem hiszek a tiltás hatalmában”

A chloralhydrat (altató) hatására például nyolc lábú barátunk rovarcsapdája – hogy Zacher Gábor toxikológus főorvos szavaival éljünk – olyan lesz, akár a magyar szociális háló: egyszerűen minden áthullik rajta.

Az LSD már más hatást vált ki: pókunk „elfelejti" megszőni a keresztirányú szálakat, így műve leginkább egy csillag pálcikarajzára emlékeztet, bár legalább szabályos, nem úgy, mint amikor amfetamin származékokkal felturbózott legyet kínálunk vacsorára ízeltlábú kísérleti alanyunknak.

Utóbbi jól szemlélteti, amit már sokan sejtettünk: a tudatmódosításnak – szlenggel élve: repülésnek – nem egy fajtája létezik. Ami viszont minden kábítószerről általánosan elmondható – hatástól függetlenül – az az, hogy megváltoztatnak: legyen szó akár pókról, légyről – vagy egy tinédzserről.

Zacher Gábor minap tartott telőadásán a Gáz utcai sportcsarnokban ezt próbálta megértetni a diákokkal, akik egyébként szép számmal képviseltették magukat a főorvos külön óráján.

Az ismert toxikológus most is hozta lehengerlő, humoros stílusát, és ahogy máskor, úgy most is: a viccek mögött ott volt a lényeg.

Zacher Gábor toxikológus főorvos

– Van két szoba, az egyikben a drogszüzek, a másikban a függők vannak, és közötte egy hosszú és széles folyosó, amin ott áll az a kislány, aki életében csak egyszer szívott bele a spangliba, meg az a szerhasználó, aki minden buli alkalmával „tol" egy kis cuccot. Tehát nem is a függőségről kell beszélni, hanem arról, ami a folyosón történik – magyarázta a főorvos, aki szerint a tinik három okból nyúlnak tudatmódosító szerekhez: divatkövetés, a kortárs csoport minták miatt, és mert bejön nekik ez az életérzés. A negyedik ok – és talán mind közül a legfontosabb –, hogy „a hátukon hordott kis puttonyában" nem a megfelelő értékeket hordozzák.

– Ez vagy azért van, mert a szülők és az iskola valóban nem jó értékrendet közvetít, vagy mert apunak és anyunak halvány lila gőze sincs arról, hogy miként kéne a gyerekhez szólni. Az alapokat a legkönnyebb elrontani: a gyerek úgy tízéves kora körül még aktívan meg akarja osztani a szülővel a dolgait, gondolatait. Ha ezeknek nem tulajdonítunk elég figyelmet, borítékolható, hogy később mi leszünk az utolsók, akikkel beszélni fog. A másik probléma, hogy a napi kommunikáció korlátozódik a Mi volt az iskolában?, és a Mi bajod van, édes fiam?-ra, amit a gyerek elintéz annyival: Semmi. Erre szoktam azt mondani, hogy hét perces ementáli gyerekeket nevelünk... Tele vannak a „lyukakkal", mi mégis csak napi pár percet szánunk rájuk – Zacher Gábor szerint a megoldás az lenne, ha olyan közös programokat szervezzünk tinédzser gyerekeinkkel, ahol egyenlő felek lehetünk.

– A tiltás hatalmában nem hiszek. Abban viszont igen, hogyha elmagyarázzuk a gyereknek, mi történik, amikor beleszív egy marihuánás cigibe, vagy bedob egy tablettát, ha elmondjuk, mindez vele történik, az ő szervezetével – azzal tudatosítjuk benne, hogy ez az ő döntése, az ő felelőssége és senki másé. Amikor majd este ott van a buliban, és hajnal tájt az egyik ismerős megkínálja valamilyen kábítószerrel, fontos, hogy ezt tudja – véli a főorvos.