Nem kérnek a kőszállítókból! Polgármesterek és civilek egyöntetű nemet mondtak az újbóli bányanyitásra

2016. március 21., 16:25 szerző: B. Kiss László
hozzászólás
Négy érintett község polgármestere is úgy nyilatkozott a zöldhatóságnál tartott közmeghallgatáson, hogy települése határozottan tiltakozik a guttamási kőbánya újranyitása ellen.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Mint arról lapunk március elején már beszámolt, a guttamási kőbányát a bodajki székhelyű Rencz-Park kft. kívánja újranyitni. Az ügyben hétfőn tartottak közmeghallgatást Székesfehérváron, a kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi főosztályán. A guttamási bányatelek 1997 óta létezik. Mivel azonban tudomásuk van arról, hogy az ottani bányászat ellen korábban is volt lakossági ellenállás, a kft., ami a közelmúltban szerezte meg az itteni kő kitermelésének jogát, eleve kompromisszumot ajánl – mondta el a közmeghallgatáson a tervező, Piller Péter. Szavai szerint a 40-50 hektáros területen csupán 20 hektárra kérnek engedélyt. „Hátralépést” jelent, hogy a korábbi évi 150 ezer tonna helyet 50 ezer tonna követ termelnének ki, és a dolomitot 20-25 tonnás teherkocsik helyett, kisebb, 7-8 hektárnyi rakományt szállító, 15 tonna összsúlyú teherautókkal fuvaroznák. Mivel az itteni bányászati jog korábbi tulajdonosa egyszer már megszerezte a bányára a működési engedélyt, így valójában nem új engedély kiadásáról, hanem a régi megújításáról, meghosszabbításáról lenne szó – jegyezte meg Piller Péter. Guttamási közigazgatásilag Isztimérhez tartozik.

Rotter Csaba a kincsesi Kincs Kultúra Sport egyesület nevében tiltakozott a bányanyitás ellen

A községben két fórumot is tartottak a bánya újbóli megnyitása ügyében, melyet nem támogat a lakosság. A képviselőtestület pedig nem járul hozzá, hogy kőszállító autók használják a bányához vezető – s az önkormányzat tulajdonában levő – utat. Ez derült ki az Orbán Tibor Nesztor polgármester által elmondottakból.

A kincsesbányai képviselőtestület is tiltakozik a bányanyitás ellen. Féltik a vízbázist, a falu fejlesztésében pedig nagy szerepet szánnak az öko-, illetve a kerékpáros turizmusnak – mondta el a közmeghallgatáson Bajkai János, Kincsesbánya polgármestere. Számos lakossági megkeresést kapott a bánya tervezett újranyitásával kapcsolatban, s mindenki elutasítja azt – számolt be a fórumon Marics József, Bakonykúti polgármestere, aki elmondta azt is: Kúti zsákfalu. Az egyetlen hozzávezető út keskeny, töredezett padkájú, amit tönkretennének a teherautók. Nem kérnek a kőszállító kamionokból! – kezdte mondandóját az iszkaszentgyörgyi polgármester, Gáll Attila. Az elöljáró úgy vélekedett: a környezeti hatástanulmány hiába kalkulál a kő több útvonalon történő célba juttatásával. Amíg két pont között az egyenes a legrövidebb, addig valamennyi autó Iszkán robog majd keresztül. Hiszen úti céljuk – miként azt lapunknak a cég tulajdonosa korábban nyilatkozta – az Iszkaszentgyörgy határában levő betonelem gyár lenne. Ezért az önkormányzat nem járul hozzá, hogy a falun átvezető utakat kőszállításra használják – jelentette ki Gáll Attila.

A közmeghallgatáson a kincsesbányai civilek és a Gaja környezetvédő egyesület képviselői is tiltakoztak a tervezett bányanyitás ellen.

B. Kiss László

hozzászólás

Facebook

Hozzászólások