Blaskó Péterrel beszélgettünk színházról, díjról és politikáról, vágyakról

Blaskó Péter mostanában öt előadásban  szerepel. Azt mondja, ennyi elég is, de örömmel jött Székesfehérvárra  
(Fotó: Koppán Viktor)

Az ország egyik legismertebb színművésze, rengeteg színházi előadás és számos film főszereplőjeként, karaktereként nyújtott emlékezetes alakítást. Méltányolták is ezt, szakmai elismeréseket kapott, köztük a legfontosabbat. Nagy feltűnést és visszhangot keltett, hogy Gyurcsány Ferenc és politikája elleni tiltakozásként első alkalommal, 2008-ban nem vette át a Kossuth-díjat. Nyílt levelet is írt az akkori miniszterelnöknek. 2011-ben aztán, Orbán Viktor kormányfőtől elfogadta a kitüntetést. Tizenkét éve ismét a Nemzeti Színház társulatának tagja, átélt ott néhány igazgatóváltást. Most elfogadta a Vörösmarty Színház igazgatója, Szikora János felkérését. A szertartásjátékot próbálják. Ebből az alkalomból beszélgettünk.

- Ez az első alkalom, vagy játszott már Fehérváron?

- Nagyon régen, a 70-es évek elején, az akkori Nemzeti Színházzal jártunk itt. Többek között a Széchenyivel szerepeltünk, amelyben Bessenyei Ferenc játszotta a főszerepet, én pedig a fiát, Széchenyi Bélát alakítottam. Fehérváron akkor befogadó színház működött, mi pedig úgynevezett tájelőadásokat tartottunk. Vészi Endre Üvegcsapda című darabját is elhoztuk ide, Törőcsik Marival és Kállai Ferenccel, talán öt előadás erejéig.

- Milyen a szerepe a szertartásjátékban? Összehasonlítható a klasszikus értelemben vett színházi előadással?

- Klasszikus értelemben véve nem olyan szerep. Annyiban mégis az, hogy a szertartásjátékban két különválasztható színészi feladatom van. Az egyikben öreg emberként idézek fel a gyerekeknek történeteket, mesélek a történelemről, a korról, a László-legendákról. Mert hiszen nem csak a történelmi tények, inkább a legendák veszik körül a király alakját. Ezeket olvasztották össze Szikora János és Matuz János a forgatókönyvükben, az előadást pedig Horváth Csaba koreográfiája alapján tánccal, illetve énekkel, zenével, látvánnyal dúsították. Ha úgy tetszik, a másik szerepem a koronázó érsek. A szent királyok koronázásának fennmaradt a leírása. Olyan ez, mint egy mise, megvan a rendje, a méltósága, a szakralitása.

- Beszéljünk a pályájáról. A színművészeti után mindjárt a Nemzeti Színházhoz került. utána több színházban is megfordult. Miért váltott?

- 1970-ben végeztem a Várkonyi-Vámos osztályban, Verebes Istvánnal, Kern Andrással, Piros Ildikóval, Bodnár Erikával, és rögtön a Nemzeti Színház szerződtetett. Ez nagy dolog, a Jóisten ajándékának tekintheti minden kezdő diplomás színész. Hihetetlen garnitúra vitte a vállán akkor az évadokat, Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc, Kállai Ferenc, Kálmán György, Agárdy Gábor voltak például a társulat tagjai. Ilyen társaságban egy fiatal színészre érthetően nem bíznak nagy szerepeket. Eltöltöttem ott négy évet, beugrásokkal, szerepátvételekkel, kicsi ezzel, kicsi azzal, de valahogy nem tudtam két lábbal állni a színpadon. Hívtak Miskolcra, én pedig örömmel mentem, hátha ott megtalálom azt a bizonyos világot jelentő deszkát, ki tudok teljesedni. Így is lett, hálisten, jól döntöttem. Aztán megfordultam még néhány színházban, mindegyik érdekes, tanulságos volt, sokat jelentett számomra.

- Tizenkét éve ismét a Nemzeti Színházban játszik. Átélt ott néhány igazgatót. Közülük az utóbbi kettő, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila kapcsán voltak nagy viták. Miként vélekedik erről?

- Szerintem annak idején jogtalanul, méltatlanul támadták Alföldit egy szerencsétlen mondata miatt. Ezt akkor meg is mondtam. Ő a maga nemében értékes színházat csinált, sok nézőt vonzott, ugyanakkor a repertoár egy része csak bizonyos rétegeket érdekelt, ha úgy tetszik, rétegszínház volt. Úgy gondolom, hogy miután a Nemzeti állami támogatásból él, a kulturpolitikának joga van azt mondani, hogy kérem, én ezzel vagy azzal a szellemiséggel nem értek egyet, mást szeretnék látni a nemzet színházában, ahhoz adok dotációt, és keresek szellemi vezetőt, igazgatót. Lehet ezt politikai döntésnek nevezni, de Alföldit is a politika nevezte ki és Vidnyánszkyt is. Ő egyébként még be sem tette a lábát a színházba, már ütötték-vágták. Pedig azt sem tudták, milyen színházat akar csinálni. Ráadásul kell egy-két évad a közönség becsábítására, arra, hogy kialakuljon egy társulat karaktere. Így volt ez Jordán Tamásnál és Alföldi Róbertnél is. Ezt az esélyt mindenkinek meg kell kapnia.

- Nagy visszhangot keltett, hogy 2008-ban visszautasította a Kossuth-díjat, nyílt levelet is írt Gyurcsány Ferencnek.

- Szerintem Gyurcsány Ferenc nagyon rossz irányba vitte az országot, amint az be is bizonyosodott. Én jobboldali, keresztény, konzervatív beállítottságú vagyok, de elfogadom, ha mások másképp gondolkodnak. Úgy éreztem, hogy ha nem veszem át a díjat a miniszterelnöktől, és megírom azt, hogy miért nem, akkor felhívom a figyelmet arra a politikai helyzetre, amely változást igényel. Soha máskor nem tehettem meg, csak ebben a valóban kiemelt helyzetben.

- Orbán Viktortól elfogadta az elismerést. Ezzel a politikával egyetért?

- Sok mindenre kellene odafigyelni, sok mindent finomítani kellene, hibák is becsúsznak, de az irányvonal jó. Az ország kiárusítása helyett a nemzeti érdek képviselete a fontos. Ezzel én egyet tudok érteni, ezért is vettem át 2011-ben a Kossuth-díjat. Nagyon imponált nekem, ahogyan Orbán Viktor miniszterelnök úr például a Brüsszelben az őt és az országot ért támadásokra reagált.

- Nagyon sok darabban, szerepben láthattuk. Van, amiről úgy érzi, kimaradt, amit még szeretne eljátszani?

- Úgy vagyok ezzel, hogy ne én vágyjak szerepre, hanem valaki lássa meg bennem a figurát, a szerepet. A rendező mondja azt, hogy hú, ezt a Blaskóval de szívesen megcsinálnám. Ilyenkor örömmel megyek, mert az a kis teher is lekerül a vállamról, hogy én akartam a szerepet. Mondhatom a rendezőnek, te akartad, szedd ki belőlem.

- Hány darabban játszik mostanában?

- Ötben, és ez éppen elég, mert havi 18-20 előadást jelent. A Centrál Színházban és a József Attila Színházban is játszom. Köztük két vígjátékban, Moliere Úrhatnám polgárában és a Black Comedy című remek komédiában, és ennek kifejezetten örülök. Nagyon szívesen jöttem egyébként Székesfehérvárra is. Már csak azért is, mert Boriska lányom (Blaskó Borbála, a szerk.) a Forte Társulattal itt dolgozik a Vörösmarty Színházban. Ő táncművész-koreográfus, és éppen egy nagyon nehéz feladaton van túl. A 3:1 a szerelem javára című előadás koreográfiáját csinálta. Remekül sikerült. Megszenvedett vele, annyi biztos, de megérte.