Pásztor Erzsi: 80 évesen is a színpadon

Azt mondja, sosem lépett fel önálló esttel, külön műsorral, viszont - ha kíváncsiak rá és meghívják egy kis beszélgetésre, mint ahogyan most is -, boldogan elmegy és válaszol a kérdésekre. Nála nincs tabu téma, az élete nyitott könyv... Az biztos: öröm volt vele beszélgetni a Viktória központban, az est előtt:

- Újpestinek vallja magát, mégis éveket töltött vidéki színházakban. Néhány éve is vendégszerepelt még vidéken. Sosem fárasztotta az utazás?

- Valóban, a főiskola után Debrecenbe szerződtem, aztán egy ideig Szolnokon is voltam társulati tag, a legtöbb időt, 14 évet pedig Pécsett töltöttem, ott született meg a lányom is. Közben persze a Mafilm társulatához meg a budapesti Madách-hoz is jó néhány évig tartoztam, aztán Sopronban szerepeltem: azt is csak két éve hagytam abba. De közben öt éven át jártam Budapestről Szegedre, vendégjátékokra, vonattal. Valahogy sosem fárasztott az sem: a vonaton szerepet tanultam, olvastam. A próbaidőszak alatt szállodában laktam, és nagyszerűen éreztem magam, imádtam a várost!

A Viktória központban is szívesen mesélt, vallja, nála nincs tabu téma
Fotó: Molnár Artúr

- A pályafutása kezdetétől remek karakterszerepeket kapott, a naivák elkerülték... Nem bánta?

- Én sosem voltam naiva! Inkább prózai szubrettnek mondanám a fiatalkori szerepkörömet. Például én játszottam hajdanán Dorinát a Tartuffe-ben. De már húsz-évesen is idősebb figurákat osztottak rám, amibe eleinte szinte belebetegedtem, de aztán rájöttem, hogy ez mekkora előny. Főiskolásként Peacockné szerepét kaptam Szinetár Miklós legendás Kol-
dusopera rendezésében. Aztán elkerültem Debrecenbe, ahol a Koldusoperában a koromhoz jobban illő Kocsma Jenny figuráját bízták rám. De az a negyvenéves színésznő, akire Peacocknét osztották, elment panaszkodni a pártbizottságra, így Szendrő József igazgató kérésére nekem kellett visszavennem tőle Peacocknét... Sosem érettem, hogy egy egyébként kitűnő színésznő, vajon miért nem képes elfogadni az idő múlását.

- Ahhoz a korosztályhoz tartozik, amelynek tagjai rengeteget filmeztek is. A Veri az ördög a feleségét című filmben nyújtott, remek alakításáért díjazták is. Szívesen járt a forgatásokra?

- Nagyszerű iskola volt az számomra, és hihetetlen művészekkel szerepelhettem együtt. Én vizsgafilmekben is sokat játszottam, mert annak idején, főiskolásként megfogadtam, hogy ha valamelyik fiatal kéri a segítségemet, akkor én ezt nem tagadom meg tőle. Rám mindig számíthatnak. Legutóbb az egyik forgatáson vártam a felvételre, egy fiatalember meg egy lány társaságában. Mindketten a telefonjukat nyomogatták. Én egy idő után odafordultam hozzájuk, és azt kérdeztem: mit csináltok? Amikor én voltam fiatal, mindig vittem magammal könyvet a forgatásokra. De én ott soha, egy büdös sort se olvastam. Mert olyanok ültek körülöttem, mint Gobbi Hilda meg Ruttkai Éva, akiket élmény volt hallgatni is. Ha meg még bevontak a társalgásba, az maga volt a boldogság. Most itt ül veletek egy öreg színésznő, hát nem akartok tőlem valami olyat kérdezni, amit csak én tudnék nektek elmesélni? Mire a fiatalok elmosolyodtak, és tovább nyomogatták a telefont. Én meg azt kérdeztem magamtól: dilinyós vagy Erzsi? Hát nem érdekli őket!

- Rengeteg híres, nagy szerepet játszott el. Nem zavarja, hogy a közönség ma is a Szomszédok Janka nénijeként emlegeti?

- Én erre büszke vagyok, hiszen olyan régen ment ez a sorozat, és még mindig emlékeznek rám! Sőt, én nem internetezem, de tudok arról, hogy most is szerepeltetik: a közösségi oldalon jellemző mondatokat adnak a szájába... De azért is vagyok büszke erre, mert én alakítottam a legutálatosabb figurát, és Jankát mégis szerették. Nem tudom, ennek mi az oka. Egy tévéműsorban Endrei Judit azt mondta, talán az a titok nyitja, hogy abban az időben, amikor a Szomszédokat forgattuk, Janka gonosznak számított. Ma pedig már egyenesen jó embernek tűnik...

- Most is játszik: két színházban szerepel. Ez tartja fiatalon?

- Ez adottság, ha a kezem-lábam nem engedelmeskedne, az agyam már nem fogna, nem tudnék rá vállalkozni: ezt bírni kell fizikailag, idegileg. Nem mondom, mindig rendületlenül átnézem a szöveget, ha este színpadra lépek, mert mostanában nem úgy van, hogy hetente háromszor megy egy darab, hanem inkább háromhetente egyszer. Molnár Ferenc vígjátékában az Olympiában én alakítom Eugeniát, a hercegnét, és ötven oldalnyi szövegem van, muszáj átismételni. Emellett - szintén a Karinthy Színházban - játszom a Gőz című darabban, és a Játékszínben is két produkcióban szerepelek. A Nyolc nőben én vagyok Mamy, a Vidám kísértetben meg a Jósnő. Én ezt ajándéknak tekintem, élvezem, hogy van munkám: reggel felkelek és már attól jól érzem magam, hogy este megyek játszani... Nyolcvanévesen ez ritkaságnak számít! Ha meg nem játszom, eljövök ide beszélgetni. Az utcán is előfordul, hogy megszólítanak, engem ez egyátalán nem zavar - feltéve ha nem ugranak a nyakamba -, és sokszor előfordul, hogy szeretetteljesen azt mondják nekem: vigyázzon magára!

- De hogyan vigyáz magára? Hogyan pihen?

- Inni én sosem ittam, a cigarettát 19 éve letettem, csak úgy, magamtól, azt éreztem, elég belőle. Mondjuk, enni szeretek: rendületlenül háztartást vezetek ma is, és magamra is főzök, kijárok a piacra. Ha nem játszom, társaságba járok. Sajnos, a két gyerekkori barátnőm, akikhez 70 éves kapcsolat fűzött, már meghalt, de fantasztikus emberek vesznek körül, akikkel jó összejárni. A pályatársak közül Kovács Nóra, Balog Erika, Bajza Viki, Zsurzs Kati, Bőhm Gyuri. Előfordul, hogy főzök valami finomat, néhányan eljönnek hozzám, eszünk és aztán órákig beszélgetünk...

- Sosem érzi magát magányosnak?

- Én attól vagyok kiegyensúlyozott, hogy egyedül élek, de persze, egyedül élni meg kell tanulni. Élvezem, hogy úgy osztom be az időmet, ahogyan akarom. A férjem alkoholista volt, és az én életem erre majdnem ráment: úgy éreztem, hogy rabigában élek. Kitűnő színész volt (Holl István - a szerk.), és 15 évig nagyszerű volt a házasságunk. Másoknak még ennyi sem adatik. De én nem tudtam megakadályozni, hogy ne igyon, és ami a 15 év után jött, az maga volt a rémálom.

- Úgy tudom, a lánya Olaszországban él. Tudnak azért találkozni?

- Valóban, nem élnek a közelemben, de azért szerencsére gyakran találkozunk. A
lányunokám, Julia, aki 23 éves, nemrég tíz napot töltött nálam, a fiúunokám 18 esztendős, de sajnos ő magyarul nem beszél. Most hamarosan meglátogat a lányom is.

- Az unokákat nem vonzza a művészet?

- A lányunokámban látom, hogy valami motoszkál. Julia most nyelveket tanul, de őt figyelve az az érzésem, hogy lesz még valami köze a művészethez.