Hírek

2016.12.27. 19:10

Öt hosszú hétvégénk lesz - Áthelyezett munkanappal nem kell számolnunk 2017-ben

A 2017-es esztendőben az ideinél is kevesebb hosszú hétvégével kell beérnünk. Egyedül áprilisban és karácsonykor pihenhetünk négy napot egyszerre.

Sebestyén Lilla

A 2015-ös évben egymást érték a pénteken kezdődő, vagy éppen kedden befejeződő hétvégék . Jócskán volt alkalmunk akár négy napig is pihenni egyhuzamban.

Még tart a téli szünet, ezért sem meglepő, hogy sok diákkal, kisgyerekkel találkozni a Zichy liget korcsolyapályájának jegén Fotó: Molnár Artúr

Az idei évben már nem volt ekkora szerencsénk, ugyan hat hosszú hétvégének örülhettünk, ebből csak kettő volt négynapos. A 2017-es esztendő, még kevesebb pihenővel kecsegtet. Csupán ötször tolhatjuk ki a láblógatós napokat, és ezekből csak a húsvét és a karácsony lesz négynapos.

De vegyük sorra az ünnepeket:

SZILVESZTER ÉS ÚJÉV

Hiába lenne jó még egy nap Szilveszter után, erre most nincs lehetőség. Kénytelenek leszünk kiheverni egyetlen nap alatt az éjszakázás fáradalmait, ugyanis 2017 első napja vasárnapra esik.

MÁRCIUS 15., SZERDA

Az első hónapokban - hacsak nem megyünk szabadságra - nem lesz túl sok lehetőségünk pihenni. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc nemzeti ünnepe, vagyis március 15-e 2017-ben pont szerdára esik, így csak egyetlen nap válik szabaddá a hét közepén. Előtte és utána is dolgozni kell.

HÚSVÉTI HÉTVÉGE

Az áprilissal javul a helyzet, 2017-ben a húsvét április 16-ára és 17-ére esik (vasárnapra és hétfőre), és a törvényi változásoknak köszönhetően a jövő évtől nagypéntek is munkaszüneti nap, vagyis négy napig pihenhetünk egyhuzamban.

A MUNKA ÜNNEPE

Május elseje az elmúlt években mindig hétvégére esett, 2017-ben végre egy hétfői napon ünnepelhetünk, tehát a laza április egy háromnapos, májusi hétvégével folytatódik. Ez is segíti a tavaszi feltöltődést.

PÜNKÖSD Június 4-én és 5-én, tehát pünkösd hétvégéjén sem kell beérnünk kevesebbel, mint három nappal. Az ilyenkor szokványos gyönyörű idő arra is jó alkalom, hogy kimozduljunk.

ÁLLAMALAPÍTÁS

Augusztus 20-a 2017-ben vasárnapra esik, így kénytelenek leszünk a késői tűzijáték után is korán felkelni.

SZABADSÁGHARC

2017. október 23-át, a szabadságharc hatvanegyedik évfordulóját hétfőn fogjuk ünnepelni.

MINDENSZENTEK

November elseje a jövő évben szerdára esik, így egyetlen könnyebbség a hétközi
pihenőnap lesz.

KARÁCSONY

Az év végén lesz alkalmunk újra letenni a lantot egy időre, ugyanis december 25-e hétfőre, 26-a pedig keddre esik, tehát egy négynapos hétvégével zárhatjuk az évet.

A 2016-2017-es tanévben a téli szünet január 2-áig tart. Ezt követően legközelebb a diákok, majd csak április 13-án szabadulhatnak, amikor is elkezdődik a tavaszi szünet, mely április 18-án véget is ér. Nyáron utoljára június 15-én mennek a gyerekek iskolába. Szeptember elseje - mely dátum a általában vakáció végét jelenti - ezúttal egy pénteki napra esik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!