Hírek

2016.10.28. 15:18

Packázott vele a szolgáltató - színdarabot írt belőle

Budapest "- Halló, Ön Braun Barna? - Mihez képest?" - Így indult két éve az RS9 színház munkatársának kálváriája, amelyből Folyóügy címmel színdarab lett.

Kocsis Noémi

Braun Barna Budapesten született, de egyetemista koráig Velencén élt. A fiatal irodalmár és színházi szakember (az RS9 -ben a kommunikációt viszi, és szervezi a Vallai Kert programjait is) találta ki a tíz éve éppen Székesfehérvárról elindult Félonline irodalmi online folyóiratot, első irodalmi estjeiket is itt tartották.

A portálon máig 450 szerzővel dolgoztak együtt, sokan itt publikálják első írásaikat, vagy kapnak kritikákat azokról. Aztán két éve, egy szép őszi napon megcsörrent a mobilja

- Nem egy követeléskezelő cégtől jött az összes telefon, hanem, ha jól emlékszem háromtól. A furcsa az, hogy a protokoll mindig ugyanaz: először kedves zaklatás, majd egyre durvább és durvább mondatok, míg a végén behajtóval fenyegetnek, majd sokáig csend lesz, végül egy másik cég (gondolom, adják-veszik az "ügyfeleket") kezdi előlröl. Két évvel ezelőtt elkezdtem írogatni ezeket a sztorikat. Először a telefonbeszélgetéseket, melyek egyre olvasottabbak lettek, majd valahogy elkezdett feltűnni, hogy nem csak a telefonálások, hanem az elkapott beszélgetések, is jó poszt-alapanyag.

Az utóbbi egy évben nagyon sokan kezdték el követni a falamon ezeket - foglalkozásomból következően több kortárs író, rendező, színész barátom van, akik addig nyúztak, hogy színpadra kívánkozik az anyag, amíg beadtam a derekam és elkezdtem színdarabbá formálni az anyagot.     Barna szerint az éremnek itt is két oldala van: ezekben a helyzetekben az, aki telefonál, éppúgy ki van szolgáltatva (sőt, lehet, még jobban) az adott cégnek, mint az, akit hív.

Braun Barna, a szerző és ügyfél
Fotó: Facebook

- Engem ebben a darabban a másik oldal is érdekel. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem szabad bántani ezeket a szerencsétlen embereket a vonal túlsó végén.  Az egész ügylavinát egyébként Barna egy 2012-es, az egyik internetszolgáltató felé létező tartozása indította el: mire rendezte, felmondták a szerződését.

- Hagyták kifizetni a tartozást, hónapok múlva mégis követelték rajtam a pénzt. Eltelt egy év, ekkor hívott az első cég (ekkor még valami miatt egyből közölték, miért keresnek), s igazoltam is immár azt, hogy igazoltam a tartozást. Megint eltelt egy év, 2014 őszén vagyunk, s megkezdődött a folyamatos telefonos vegzálás.

A Folyóügy megvalósításához most támogatásokat gyűjtenek az Indiegogo-n - a remélhetőleg összegyűlő összegből finanszírozzák a jövő májusi bemutatót, majd a darab országjáró turnéra indul, az egyik állomás Székesfehérvár lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!