Hírek

2017.05.22. 10:45

Több milliós fejlesztések Adonyban és környékén

Adonyban és környékén is több település tudhat magáénak nyertes uniós pályázatot. Hamarosan indulhatnak a fejlesztések.

Bokros Judit

Perkáta két projektje nyert uniós pályázaton. Amint azt Somogyi Balázs polgármester elmondta: a Szivárvány Óvoda egy csoportszobával, egy bölcsődei résszel, egy tornaszobával bővülhet. Minderre 180 millió forint áll majd rendelkezésre.

A másik nyertes projekt 90 millió forinttal az orvosi rendelő bővítése, amelynek célja, hogy az egészségügyi ellátások egy helyen legyenek. Tehát, a háziorvosi rendelő kibővül a fogorvosi ellátással, s az épületben különféle, időszakosan működő szakrendelések is helyet kaphatnak, valamint kialakítják a védőnői szolgálatot. A pénzből megtörténhet az épület tetőfelújítása, és az ott található szolgálati lakások felújítása. A cél az orvosok helyben tartása, oda csábítása.

Adony három uniós pályázatot nyert el. Ronyecz Péter polgármestertől megtudtuk: a Zöld Város kialakításához 60 millió forint állhat majd a rendelkezésükre. A projekt a kastélypark megújítását célozza, különös tekintettel egy játszótér megépítésére.

Az egészségügyi alapellátás fejlesztésére 45,5 millió forintot nyertek. Ezt az összeget az új központi ügyelet kialakítására fordítják, amely a régi polgármesteri hivatal épületébe kerül. A pénzből egy új autó vásárlására is futja még az alapellátás számára.

A helyi gazdaság fejlesztéséhez szintén 60 millió forintot nyert a város. Ebből megvalósulhat egy fedett piac és piac tér kialakítása, parkolókkal, a jelenlegi Piac téren.

Mezőfalva a Tündérkert Óvodára nyert több mint 234 millió forintot. Ebből megvalósulhat majd a jelenlegi épület külső és belső felújítása, valamint bővülhet az intézmény. Az új részben két csoportszoba és egy tornaszoba kap helyet, a működéshez szükséges kiszolgáló helyiségekkel - tudtuk meg Márok Csaba polgármestertől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!