Hírek

2016.11.07. 19:55

Pecsét István harcairól - Előre nem tervezett problémákkal is meg kellett küzdenie

Dunaújváros, Kuangchou - István küzd tovább, bár új betegségekkel is meg kellett harcolnia, ám örül a támogatásnak.

Pekarek János

A legfontosabb: a város és környékének támogatottja, Pecsét István kínai gyógykezelése közben jól érzi magát, folytathatja a beavatkozásokat, és reméli, hogy a hátralévő mintegy négy-öt hónapos kezelések lezárultával, 2017 márciusában vagy áprilisában gyógyultan térhet haza Dunaújvárosba.

Pecsét István nagyon vágyik haza: reméli, márciusban itt lesz
Fotó: Archív

Mint korábban megírtuk, Dunaújváros önkormányzata négymillió forint visszatérítendő támogatást nyújt a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítványnak, melyet Pecsét István szükséges kiegészítő kezelésére fordítanak. Egyben újraindítják az Istvánt támogató gyűjtőakciót is, amely kezdeményezéshez laptársunk, a Dunaújvárosi Hírlap is csatlakozott.

István, ahogyan értesített minket, stabilnak érzi az állapotát, túl van az úgynevezett NK-kezelés 6. fázisán, még egy ilyen kezelése van hátra. Átesett egy képalkotó MRI-vizsgálaton, amely kimutatta, hogy szervezetében nincsenek további áttétek, az eddigi két áttét pedig zsugorodott, 2,5 centiméterről 1 centiméteresre. kapott egy bőrfertőzést, amelyet egy másik kórházban kezeltek, de már jól van.

A napokban folytatják a beavatkozás-sorozatát Istvánon Kínában. Még hat alkalommal vár rá célzott kemoterápia, húsznapos kihagyásokkal, tehát még százhúsz napig kell kitartania - ezután nagyjából egy hónapig kontrollvizsgálatok következnek számára.

Már nagyon vágyik haza: szeretné, ha 30. születésnapjára, március 12-re érkezhetne meg, gyógyultan...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!