Hírek

2017.03.06. 12:31

Pedagógiai rendezvények Enyingen

Enying – A március 10-éig tartó, több Fejér megyei településen zajló szakmai hetet március 3-án, pénteken nyitották meg Székesfehérváron, a Fehérvári Civil Központban. Mától egészen péntekig tart az enyingi programsorozat is, amely ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Szanyi-Nagy Judit

A Pedagógiai Szakszolgálatok Hetén a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat (FMPSz) Enyingi Tagintézménye is részt vesz. A programok ma kezdődtek, délután még a korai fejlesztés lehetőségeiről hallgathatnak meg előadást az érdeklődők az Ady Endre utcai helyszínen, egészen 16.00 óráig.

Regisztráció a Fehérvári Civil Központban a Pedagógusok Szakmai Hete megnyitóján
Fotó: Molnár Artúr

Március 7-én, kedden 13 órától 16 óráig egy kreatív műhely részesei lehetnek a FMPSz Enyingi Tagintézményébe látogatók. Az esemény során élménypedagógiai foglalkozáson vehetnek részt az érdeklődők, amellett, hogy a költséghatékony, gyorsan kivitelezhető fejlesztőeszköz-készítés módszerét is megtanulhatják.

Március 8-án, szerdán, előadásokkal folytatódik a szakmai program, ezúttal a Vas Gereben Művelődési Házban. 13.20-tól dr. Csapó Benő egyetemi tanár, Prima Primissima-díjas neveléstudományi kutató beszél a magyar közoktatás megújításának feladatairól. Az előadás 14.30-ig tart, melyet 15.00-kor dr. Donauer Nándor témája követ, „A harmonikus felnőtté nevelés lehetőségei” címmel, klinikai szakpszichológusi, neuropszichológusi szemmel. A 15.50-ig tartó előadást egy utolsó etap váltja: ekkor dr. Páli Judit gyermekklinikus, neuropszichológus, egyetemi docens a játék ereje mögött rejlő idegrendszeri összefüggésekről beszél.

Fejér megye több településéről is érkeztek szakemberek a szakmai hét megnyitójára – itt éppen Balog Zoltán miniszter mond beszédet

Március 9-én, csütörtökön szülőklub lesz, melyen az óvodáskorú gyermekeket nevelő szülőknek mutatnak be agressziókezelési technikákat a szakértők. A helyszín az FMPSz Enyingi Tagintézménye az Ady Endre u. 2. szám alatt.

A zárónapon, március 10-én, pénteken kerekasztal-beszélgetésen vesz részt Varga Gábor országgyűlési képviselő, Enying Járás településeinek polgármesterei, a Székesfehérvári Tankerületi Központ képviselője, valamint a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatósága.

Az eseményekkel kapcsolatban további információk kérése, illetve a regisztráció az alábbi elérhetőségeken lehetséges:

A helyszínen: FMPSz Enyingi Tagintézménye, Enying, Ady Endre u. 2., e-mailben: [email protected], telefonon: 06-22-372-583.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!