Hírek

2017.05.02. 14:38

25 éve a természet szolgálatában a Pro Vértes Közalapítvány

Megünnepelte 25. születésnapját a Pro Vértes Közalapítvány Esterházy-kastély kultúrtermében, a rendezvény a vértesboglári Erdei Iskolában folytatódott.

Laci Patrícia

Immár negyed évszázados múltra tekinthet vissza a Pro Vértes Közalapítvány, amelynek jogelődjét, a Pro Vértes Természetvédelmi Alapítványt 1991-ben alapították meg azért, hogy a Vértesben és környékén jelentkező természetvédelmi feladatokat ellássák. A jubileumi születésnapot hivatalosan pénteken ünnepelték meg a csákvári Esterházy-kastély kultúrtermében. A rendezvényen közel 180-an vettek részt.

Viszló Levente, a közalapítvány vezérigazgatója meghatódva tekintett vissza az elmúlt 25 évre beszédében. Elmesélte, hogyan és milyen célból alakult meg az alapítvány, kiemelte, mennyire fontos volt számukra az, hogy a Vértesben lakó élőlényeknek, illetve a nagy teret igénylő fajoknak területet biztosítsanak. Sőt, a vezérigazgató párhuzamba állította a szervezet fejlődését egy emberi élet alakulásával.

A beszéd után levetítették a „25 év a természet szolgálatában” című filmet, amely a Pro Vértes tevékenységét mutatta be. Az alkotásból megtudhattuk például, hogy a Geszner-ház régen az Esterházy uradalom pihenőházaként szolgált, viszont az épületet lerombolták a háborúk ideje alatt. Ám 1996-ban a Pro Vértes megvásárolta azt a területet, ahol a ház állt, majd újjáépítették az épületet, amely ma már kulturális programoknak ad otthont. Az is kiderült a videóból, hogy a kerecsensólyom állománya a Vértesből induló műfészekprogramnak köszönhetően kezdett el növekedni Magyarországon.

A vetítés után pezsgővel és helyi ételekkel kínálták a vendégeket. A születésnapi rendezvény Vértesbogláron, az Erdei Iskolában folytatódott, ahol virradatig együtt mulattak az emberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!