Hírek

2016.11.09. 10:32

Pusztaszabolcsi tinédzser nyert tízezer dollárt egy nemzetközi versenyen

Molnár Áron, a Széchenyi István műszaki szakgimnázium 12. b osztályos tanulója mentorával, Medvegy Tiborral negyedik helyezett lett a Hackaday nevű versenyen, s tízezer dollárral lettek gazdagabbak.

Laci Patrícia

Magyar, sőt megyei siker született a Hackaday Prize nevű nemzetközi versenyen, ugyanis a fiatal pusztaszabolcsi tinédzser, Molnár Áron és mentora, Medvegy Tibor egy újfajta dőlésérzékelőt fejlesztett ki, amely a negyedik helyre repítette őket a pályázaton, a Széchenyi István középiskola 12. b osztályos tanulója így tízezer dollárral lett gazdagabb.

Molnár Áron felrajzolta nekünk azt a képletet is, amelyet a projekt szimulációihoz használt

A verseny lényege az volt, hogy a pályázók olyan találmányokat alkossanak, amelyek fontosak, s a jövőben akár változásokat is elérhessünk velük. A pályázat alatt a versenyzőknek fel kellett használniuk mérnöki és programozási tudásukat.

Dominó Csaba, a Széchenyi István középiskola igazgatója elmondta nekünk, hogy nagyon büszke diákja teljesítményére.

– Áron igazi kiemelkedő személyiség, kutató típus, ő az iskolánk egyik büszkesége – mesélte az igazgató.

Molnár Áron elmesélte lapunknak, hogyan csöppent az életébe a tudomány.

– A papám nagy hatással volt rám, ugyanis ő volt az, akivel anno sokat tanultam matematikát és fizikát. Én először gimnáziumban tanultam, de aztán átmentem a Széchenyi iskolába, egyébként a papám is ide járt. Ekkortájt nagyon nyitott voltam a bütykölésre, majd a 11-12. osztályban már a tudományok is el kezdtek érdekelni. A mentorommal, Medvegy Tiborral a Pannon Egyetem által szervezett nyári egyetemen találkoztam. Ő volt az, aki egy előadást tartott a ferrofluidról, s annak felhasználásáról. Ez a téma nagyon felkeltette az érdeklődésemet, így elkezdtünk Tiborral együtt dolgozni – emlékezett vissza Áron.

A fiatal zseni és mentora kicserélték az LVDT szenzor vasmagját ferrofluidra.

– A fejlesztés alapkutatás volt, nem volt célunk, hogy mely iparágban lehet felhasználni a szerkezetet. A találmány bárhol jó, ahol nagy pontosságú dőlés vagy gyorsulás érzékelésére van szükség – tette hozzá Áron, aki a Budapesti Műszaki Egyetemen szeretne majd továbbtanulni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!