Régésztársaik, tanáruk előtt tisztelegtek a meghívottak

Elsőként Fülöp Gyula régész szólt a múzeum első igazgatójáról, életrajza rövid ismertetésével. Elhangzott, hogy Marosi Arnold természettudományi tanulmányokat folytatott, majd hitoktatói oklevelet szerzett. 1910-ben Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeumi Egyesületetet alapított. Létrehozta a Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeumot, melynek igazgatója lett. A múzeumi életet aktívan szervezte, számtalan Fejér megyei lelőhelyet tárt fel. Fülöp Gyula megemlékezett még Pesovár Ferenc néprajzkutatóról, Kralovánszky Alán, László Gyula és Cserményi Vajk régészekről, mindegyikük halálának kerek évfordulója alkalmából. Pesovár Ferenc 30, Kralovánszky Alán 20, László Gyula 15, Cserményi Vajk pedig 10 éve hagyott itt bennünket hangzott el az ülésen. Fülöp Gyula tiszteletükre önéletrajzuk leglényegesebb elemeit ismertette. Pesovár Ferencről elmondta, hogy mindene a néptánc volt, ő maga is táncolt.

A Szent István Király Múzeumhoz 1957-ben került, és haláláig töltötte be a néprajzos muzeológus, osztályvezető posztot. Kralovánszky Alánról megtudhattuk, hogy a gorsiumi ásatásokban, valamint a Bazilika feltárásában is részt vett, továbbá Nagy Imre sírjának exhumálásában is oroszlánrészt vállalt. László Gyula professzorral kapcsolatban elhangzott, hogy kiválóan festett és rajzolt. A híres kettős honfoglalás elméletét 1960-ban dolgozta ki. Élete során számos tanulmányt jelentetett meg, s rengeteg elismerést kapott. Cserményi Vajkkal kapcsolatban felidézték, hogy történelem-néprajz szakon végzett, a római korra specializálódott, a Nemzeti Múzeum munkatársa volt, s a gorsiumi ásatásokba is bekapcsolódott.

Az életrajzok ismertetését követően a meghívott régészek egy-egy személyes anekdotával emlékeztek meg kiváló kollégáikról, tanárukról. Visy Zsolt régész például elmesélte, hogy László Gyula volt az egyetlen tanár akkoriban, aki mindig kétszer 45 percig tartotta az óráit, ragaszkodva a szünetekhez, hiszen ilyenkor volt alkalma beszélgetni a tanítványokkal. A legjobb tanárom volt, közvetlen, tisztán beszélő, jól láttató, nagy hatású szakember, akinek nagyon sok diáktársam köszönhette, hogy ennél a pályánál maradt tette hozzá a régész. Tóth Endreemlítést tett róla, hogy ő mindig római kori régész akart lenni, s különös érdeklődést táplált az ékszerek iránt, amit László Gyula is felismert, s onnantól kezdve mindig igyekezett őt ezen az úton terelgetni. Cserményi Vajkkal pedig szombathelyen történő megismerkedésük után igen jó barátok lettek. Siklósi Gyula csatlakozott kollégáihoz. Elmondta, hogy Cserményi Vajkkal ő is szoros barátságot ápolt. Végül Fülöp Gyula mesélte el, hogy egyik vizsgájára László Gyula 20 olvasmányt követelt.

A tanítványnak hármat nem sikerült elolvasni, csak átlapozni, s mivel szerencsétlenségére épp az egyik ilyen könyvről kérdezte tanára, a mulasztást kénytelen volt beismerni. A professzor erre feltette a nagy kérdést: tudja-e hol található a kötet a könyvtárban? Fülöp Gyula természetesen tudta, s pontos leírást adott róla. A tényeket bizonyítandóan a diáknak meg is kellett mutatnia a polcot, amin ott volt a könyv. László Gyula erre beírta a jelest a következő szavakkal: látom, hogy maga gondosan felkészült mindenből, csak éppen erre a könyvre nem jutott már ideje...