Hírek

2017.05.19. 06:42

900 millió forintból épülhet meg a gárdonyi rendőrségi épület

Három év alatt összesen 900 millió forint forrást biztosít a kormány a Gárdonyi Rendőrkapitányság új központjának megépítésére. A munkálatok 2018-ban be is fejeződhetnek.

S. Töttő Rita

Közel hetven éves központi épületben végzi munkáját ma még a legtöbb gárdonyi rendőr, akik már harmadik éve várnak arra, hogy a kormány által ígért teljes keretösszeg rendelkezésre álljon egy új kapitányság felépítéséhez. A 2017-es esztendő meg is hozta a várt reményeket: a 2018-as év költségvetésében a kormány a gárdonyi kapitányság új épületének felépítéséhez szükséges harmadik keretösszeget is előirányozta. 2016-ban 490 millió, 2017-ben 210 millió forintot biztosított, most pedig kiderült: 2018-ban 200 millió forintot különít el az építkezésre, melynek köszönhetően összegyűlt a szükséges 900 millió forint – ezzel kapcsolatosan kért szót csütörtökön a parlamentben Tessely Zoltán, a körzet országgyűlési képviselője, aki köszönetét fejezte ki a forrás biztosításáért a kormánynak és a területért Gárdony önkormányzatának, valamint elárulta: a Gárdonyi Rendőrkapitányság építését várhatóan 2018-ban be is fejezik. Gárdony önkormányzata, mint kiderült, jó adottságú, saját tulajdonú területet adományozott a Belügyminisztériumnak a leendő rendőrkapitánysági épület felépítése érdekében.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság mai épülete még 1949-ben épült, az akkori igényeknek megfelelően – emlékeztetett a képviselő, hozzátéve: a rendszerváltoztatást megelőző évig a fehérvári kapitányság rendőrőrseként működött, amikor még 35-en dolgoztak az őrsön. Mára a létszám közel 140 főre emelkedett, ezért külön helyszíneken, négy épületben folyik a munka.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!