Hírek

2017.06.21. 09:06

Rendvédelmi táborélet, kihívásokkal - Alaki kiképzés, bakonyi tízpróba, tűzoltó gyakorlat

FÜLE A Huszka Gergely Rendvédelmi Tábort az idei évben második alkalommal rendezték meg megyénkben, ezúttal fülei bázissal.

V. Varga József

A fiúk és lányok átélhették a rendőrök, katonák, tűzoltók, mentősök és polgárőrök munkáját, belekóstolva abba, hogy milyen kihívásokkal is jár a hivatás.

A Mezőszentgyörgyi Polgárőr Egyesület és a Polgárdi Rendőrőrs második alkalommal rendezte meg a Huszka Gergely Rendvédelmi Tábort, melynek idén, négy napon keresztül Füle adott otthont.

Amint Krista Istvántól, a polgárőr egyesület elnökétől, a rendvédelmi tábor szervezőjétől megtudtuk: a tábor lakóit a rendőrőrs működési területén lévő általános iskolák 7. és 8. osztályos tanulói közül választották ki a különböző versenyfeladatok végrehajtása során, a táborozásban így 34 diák vett részt.

A gyerekeknek nem volt idejük unatkozni, „parancsnokaik” izgalmas, kalandos programokkal töltötték meg a négy napot. Az elsőt segway- (önegyensúlyozó, két kerekű, elektromos meghajtású eszköz) és tűzoltó-bemutató színesítette. Az elsősegély- és újraélesztési gyakorlatot a Hungary Ambulance munkatársai vezényelték, akik a tábor ideje alatt végig biztosították az egészségügyi szolgálatot. A lakók a táborőrség ellátását is megszervezték.

Fotó: Rendvédelmi tábor

A második nap alaki gyakorlással kezdődött, az ünnepélyes megnyitót délután tartották. Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület előadásait rajonként hallgatták meg a gyerekek, a Raptor csapata air soft fegyvereket és felszereléseket mutatott be. Az esti ünnepségen részt vett a tábor névadójának édesapja, köszöntőt mondott Horváth Zoltán rendőr alezredes, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság kapitányságvezető-helyettese, bűnügyi osztályvezető és Nyikos László, Polgárdi polgármestere. A tábort és a csapatzászlót megáldotta Barta Tibor atya, katolikus plébános. A napot a Premier Band együttes koncertje és tűzijáték zárta.

A harmadik felvonás „katonásan” indult, reggeli ébresztővel, majd Várpalotán harcászattal folytatódott a Tank.hu bázisán – a bakonyi tízpróbát a táborozók egytől egyig teljesítettek. A nem könnyű fejezet a honvédség harci járműveinek mustrájával zárult. A finálé napján a tűzoltóké, a rendőröké és a polgárőröké volt a főszerep. A tűzoltó gyakorlatot rendőrségi technikai bemutató, majd polgárőr előadás követte. A táborzárást ebéd utánra időzítették. Elhangzott: jövőre folytatása következik

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!