Előzetes letartóztatásban van Repülős Gizi (frissítve)

2016. február 19., 10:10 szerző: Sebestyén Lilla, Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság fotós: Molnár Artúr
komment
Sukorón egy családi házból kísérelt meg pénzt lopni egy idős asszony. A 89 éves hölgy lapunk információi szerint Repülős Gizi volt.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Ebben a házban fogták el Repülős Gizit, a besurranó tolvajt - tudtuk meg egy helyi lakostól

Sukorón, a Táncsics utcából érkezett bejelentés a rendőrségre február 18-án délben. A helyszínre érkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy hazaérkezve egy idős nőt talált a családi házának teraszán, aki éppen akkor lépet ki az épületből. A házban kutatás-forgatás nyomaira bukkantak a rendőrök, valamint a tulajdonos pénztárcájából is hiányzott pénz, ezért a 89 éves elkövetőt elfogták és előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, ahol lopás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették - olvasható a rendőrség közleményében.

Információink szerint a majd 90 éves tolvaj a Repülős Gizi néven ismertté vált Kosztor Sándorné Bodnár Gizella volt.

A gyakorlott besurranó tolvaj, több mint egy fél évszázada ismert a rendőrök körében. A „Repülős Gizi” ragadványnév abból ered, hogy az 50-es évek elején szokása volt, hogy Budapesten felszáll egy belföldön közlekedő repülőgépre és néhány óra múlva már egy másik nagyvárosban fosztja ki az emberek, dolga végeztével, este aztán visszarepül a fővárosba. Az idős asszony ezt később természetesen tagadta. A most 89 éves idős nőt több mint hússzor ítélte szabadságvesztésre a bíróság és összesen negyven évnyi börtönbüntetést kapott, amiből 17 évet leült. Legutóbb 2015 szeptemberében érték tetten Hajdúszoboszlón, most pedig úgy tűnik Sukorón "csapott le".

Információink szerint a sukorói lakók ijedtségükben egyébként bezárták a házba Repülős Gizit és csak a rendőrség kiérkezése után jöttek rá, ki volt a foglyuk. Mi is szerettünk volna beszélni a sértettekkel Sukorón, de sem ők, sem szomszédjaik nem voltak otthon a délelőtti órákban.

Előzetes letartóztatásban van Repülős Gizi

A Székesfehérvári Törvényszék Sajtóosztályának közleménye szerint a tegnap, Sukorón elkövetett lopás gyanúsítottját a Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája - a bűnismétlés ténye és veszélye miatt - a sokszorosan büntetett előéletű, hajléktalan előzetes letartóztatását rendelte el. A bíróság végzését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője a határozat ellen fellebbezést jelentett be.

A sajtóosztály közleményéből a tolvajlás részleteire fény derült: a gyanúsított - információink szerint a Repülős Gizi néven elhíresült Kosztor Sándorné Bodnár Gizella - a sukorói családi házba bement, hogy onnan értéktárgyakat lopjon el. A nappaliban található komód fiókjában egy pénztárcát talált, melyből 3.500,-Ft készpénzt vett magához. A sértett ekkorra érkezett vissza a házhoz, melyet a gyanúsított észlelt, ezért azt állította neki, hogy kiadó lakást keres, illetve vizet kért. Majd a tulajdonos ismételt rövid távollétét kihasználva a készpénzt egy bejárat közeli helyiségbe dobta, és az ingatlanból távozni próbált. A sértett ekkor felfedezte a házban a kutatás nyomait, és értesítette a rendőrséget.

Sebestyén Lilla, Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

hozzászólás
2016. február 19., 10:10 szerző: Sebestyén Lilla, Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság fotós: Molnár Artúr

Facebook

Hozzászólások