Hírek

2013.06.21. 19:15

Robbanás négyszáz méter mélyen - Egy tragédia emlékére

1983. június vége felé épp ilyen meleg „fullasztó” nyár kezdődött, mint amilyet ma is megélünk. A levegő szinte naponta „tele” volt villamos töltéssel, minden pillanatban „leszakadhatott” volna az ég.

Kádas Miklós

Aztán június 21-én, az éjfél utáni órákban „le is szakadt”. Óriási vihar indult Oroszlány, Tatabánya, Mór, Bokod, Pusztavám, területén és a környéken. Ömlött az eső dörgött villámlott, zúgott a szélvihar – úgy rendesen.

Az Oroszlányi Szénbányák Márkushegyi Bányaüzem É-I Bányamezőjében az éjszakai műszakban folyt a termelés. A vihar, a villamosan túltöltött légköri viszonyok, a villámlások, a bányának áramellátási problémát, sőt, áramkimaradást is okoztak. A bánya létfontosságú főszellőztető gépe is – sajnos – megállt!

Az ország legnagyobb, alig pár éve termelő mélyművelésű bányájának szellőztetésének leállt, emiatt a felszaporodott metángáz berobbant és a bánya gyakorlatilag „elszállt”.

Mintegy négyszáz méter mélyben, iszonyatos erejű sújtólégrobbanás rázta meg a földalatti térség valamennyi vágatát, fejtését. Végigsöpört mindenütt, és irtott mindent. Légajtókat, gépeket, villamos berendezéseket.És bányászokat... Aztán, szinte azonnal iszonyú munka indult a kollégák, a munkatársak mentésére.

A riasztott Tatabányai és Oroszlányi bányamentők a bányamentő autóból egyenesen rohantak a függőleges aknához, hogy leszálljanak a bajbajutottakhoz. Emberfeletti munkát végeztek.

A tatabányai és a móri kórházból szinte azonnal ott voltak orvosok, ápolók. A felolvasó terem, mintegy kórház, megtelt sebesültekkel és lassan szembe kellett nézni a tényekkel.

A bányamentők sorban hozták az égési és mechanikai sérülésekkel, szénmonoxid mérgezésben elhunyt munkatársaink, barátaink holttesteit. Lakatosok vájárok, aknászok villanyszerelők, szállítók, gépkezelők.

Bányászok...

És a vége: 33 magyar és 4 lengyel munkatársunk maradt alul az elemekkel vívott küzdelemben És nem is tudni mennyi sérült, aztán vége, csak a nagy csend vett körül bennünket...

Ennek a szomorú eseménynek ma van éppen a 30. évfordulója. A Márkushegyi Bányaüzemben e szomorú esemény kapcsán a Nagy Benedek szobrászművész készítette emlékmű előtt minden évben ilyenkor koszorúzunk és elénekeljük gyönyörű Himnuszunkat: „Szerencse fel, szerencse le...”

A megsárgult képen a bányaszerencsétlenségben elhunyt áldozatok temetése.

Mert emlékezni kell, hogy mennyire esendő az ember és az élet milyen töréken. És emlékezni kell azokra, akik az égi szénmezők között már megtalálták végső nyughelyüket, és emlékezni kell erre az ősi munkakultúrára is, amely nagy részt vállalt az emberi a civilizáció rögös útján.

Ma a Márkushegyi Bányaüzem mintegy 600 fővel néz szembe a gazdasági kihívásokkal. A magyar energia struktúrába jelenleg nem fér bele a fosszilis energiahordozók felhasználása, s az utolsó magyar mély művelésű szénbánya is felszámolás előtt áll.

Hozhasson az élet bármit, mi bányászok csökönyösen hirdetjük: „Élni nem muszáj, de bányászkodni kell.”

(A szerző szénbányász, a bányaüzem volt bányaszellőztetési és biztonságtechnikai szakreferense)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!