Hírek

2017.01.15. 17:35

Bodajki forraltbor főző verseny: Rozmárok az üstnél

Bodajk - A kisvárosban szombaton szó szerint a vízben és a borban is volt az igazság. Előbb a helyiek mártóztak meg a tófürdőben, majd a forralt borok főzői mérkőztek.

Kocsis Noémi

Hatodszor rendeztek Bodajkon forraltbor főző versenyt. A szombat délutáni eseményre jócskán összejöttek a helyiek, de érkeztek vendégek Mórról, Csókakőről, Székesfehérvárról. Utóbbiból például a rendezvény nyitójaként beharangozott közös csobbanás vonzott olyanokat, akiknek bakancslistáján szerepelt, hogy együtt ússzanak télen egy nyílt medencében a nemzet rozmárjával, Schirilla Györggyel. A bodajki tófürdő télen sem fagyos, meleg forrásokkal táplált, szombaton úgy tízfokos vizébe összesen tizenhat alkalmi rozmár merészkedett be a szép számú közönség nagy tapsa közepette. Az emléklappal és a nézők elismerő morajával honorált januári strandolás után pedig kezdődhetett a szombati program fajsúlyos része: tizennégy csapat mérte össze forraltbor készítői képességét a közelben felállított üstöknél. És a Háromfalu Banda zenészeinek muzsikája mellett bizony szépen fogyott a versenytermék...

Január közepén, egy átlagosan hideg-unalmas szombaton, mikor a báli szezon eseményein kívül alig történik valami, Bodajkon remek hangulatú, igazi közösségbevonó programot hoztak tető alá. És ebben nem csak az esemény főszereplőjének számító alkoholos nedű segített – a forralt bor mellett folyt a vidám beszélgetés is, sok kisgyereket hoztak ki, szólt a táncházi muzsika, sült a kürtőskalács.

Schirilla György buzdítására 15 bátor merészkedett be úszni a bodajki tőfürdőbe Fotó: Koppán Viktor

– Valóban, ez egy holtszezoni időszak nálunk is, ezért gondoltuk, legyen egy ilyen rendezvény a városban. Most szépen neveztek, 14 csapat indult a forraltbor főző versenyen – mondja az egyik főszervező, Wurczinger Lóránt polgármester. Miközben javában forrnak az üstökben a borok, s a fedőket megbillentve fűszeres pára borítja be a már a hideg miatt is odagyűlő nagyokat nyelőket, az imént befejeződött januári csobbanás résztvevőinek kiosztják a jól megérdemelt emléklapot. A pénzügyi vonalon tevékenykedő, sportszerető Tóthné Schmidt Sarolta rangidősként úszott a hidegben, mosolyogva meséli, ez régóta szerepelt a bakancslistáján. Akárcsak a fehérvári Klock Eszternek, aki férjével, a Fejér megyei közgyűlésben tag Balog Gáborral együtt szintén az úszók között volt.

- Rosszabbra számítottam, nem is volt olyan hideg - mondta már ismét felöltözve Eszter, akinek manőverét a becsobbanáskor még úgy kommentálta mellettem egy nyakig kabátos-prémsapkás hölgy a parton: a világ minden kincséért sem utánozná.

A forralt boros csapatok között találtuk a csókakői Szent Donát Borrend tagjait is, akik 40 litert főztek Bianca borukból. Mint a héttagú, ezúttal a Csókakői Végvári Vitézek nevet felvevő társaság csapatvezetőjétől, Végh Györgytől megtudtuk, cukorral, narancskarikával, szegfűszeggel, fahéjjal, gyömbérrel főztek fel pár litert előző este, ezt adták másnap a helyszínen a többi borhoz. Ezzel a zsűritől a harmadik helyezést érdemelték ki, míg a második hely a sokatmondó nevű helyi Katasztrófa csapatának járt. A sorrendben hatodik bodajki forraltbor főző versenyt a szintén helyi Fejér-Bor-Ászok nevű formáció nyerte meg. Több helyen érdeklődtünk,  hogy van az, hogy az ismert borosgazdás teória, miszerint bort nem főzünk, hanem iszunk, ilyenkor megdől. Különböző válaszokkal találkoztunk, de abban egyetértett mindenki, hogy a forralt bor is minőségi alapanyagból készül.

A végül a harmadik helyezést megszerző csókakőiek üstjük körül sürgölődnek Fotó: Koppán Viktor

-A zsűri figyelembe vette, ha valaki saját bort hozott és azt is, hogy az adott borhoz megfelelő alapanyagokat használt. Csak finom borok születtek, nagyon nehéz dolga volt a zsűrinek, ezért is adtunk ki két különdíjat - adott értékelést a verseny egyik szervezője, Janus Vivien. A különdíjak a Villanyászok és a Kiemelt Állóhely nevű csapatoknak járt.

Míg sült a parázson az előzőleg már bedagasztott kürtőskalács és fogyott a versenynedűhöz az itt is, ott is kínált házikolbász, káposztás pogácsa, feltérképezhettük az ezen az eseményen is jelen lévő apróbb "generációs különbségeket".  Láttunk ugyanis egy kizárólag fiatalemberekből álló főzőcsapatot, ám ők még a forraltbor napján is dobozos sört ittak...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!