Hírek

2017.06.26. 12:33

180 kilométert tekert le egy nap alatt a két bányász, hogy odaérjenek az ünnepségre

Kerékpáron, egy nap alatt tette meg a Balinkától Selmecbányáig tartó utat két volt bányász azért, hogy részt vegyen az ott lezajlott jubileumi rendezvényen.

B. Kiss László

A bányásztársadalom hagyománytisztelete, a tradíciókhoz való ragaszkodása legendás. Ennek jegyében pattant június 22-én, 6 órakor a kerékpár nyergébe Balinkán Ruzicska Tibor és Hajnáczky Tamás, akik mintegy 180 kilométer megtétele után, este fél hétre érkeztek a felvidéki Selmecbányára, ahol a magyar bányászati felsőoktatás bölcsője ringott. A két kerékpárost egykori munkatársuk, Wéninger László, Balinka polgármestere indítja útnak csütörtökön reggel.

Az egykori balinkai szénbánya két volt dolgozója az Országos Bányászati és Kohászati Egyesület megalapításának 125. évfordulója alkalmából vállalkozott az útra. A jubileumot ugyanis június 23-án és 24-én Selmecbányán ünnepelték az egyesület tagjai.

Selmecbányán magyar bányatisztek, tanárok és akadémiai hallgatók alakították meg először a Selmeci Magyar Olvasó Társaságot, mely 1887-ben Irodalompártoló Egyesületté alakult, majd ennek 1892. június 27-én történő átalakításával – a Bányászati és Erdészeti Akadémia új épületének felavatásakor – született meg az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület.

Az egykori szénbányától, a Balinka I.-es irodaépülete elöl startolt el Ruzicska Tibor és Hajnáczky Tamás

Selmecbányán a jubileum alkalmával tartott ünnepi választmányi ülést a Szent Katalin templomban tartott megemlékezés követte. A résztvevők az Akadémia Erdészeti Palotája előtt koszorút helyeztek el, este pedig hagyományos bányász szakestélyen vettek részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!