Hírek

2014.08.29. 08:05

Sokan elveszíthetik a nyugdíjat

A Magyar Szakszervezeti Szövetség azonnali tárgyalásokat kezdeményez a korkedvezményes, a korengedményes nyugdíjjal kapcsolatban. Ennek oka, hogy a kormány által két évvel meghosszabbított korkedvezményes nyugdíjrendszer ez év végén lejár.

Klecska Ernő

A kormány által két évvel meghosszabbított korkedvezményes nyugdíjrendszer ez év végén lejár. A jogalkotási kényszer pedig szükségessé teszi, hogy haladéktalanul megkezdődjenek a háromoldalú szakmai tárgyalások. Ez garantálhatja, hogy megalapozott, részletes vizsgálaton alapuló, szakmai döntés születhessen meg, amely egyaránt szolgálja a munkavállaló, a munkáltató és a kormányzat érdekeit – szögezte le Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség  elnöke, Varga László és Székely Tamás, a tömörülés két alelnöke.

Az elmúlt évtizedekben jelentősen változtak a munkakörülmények, a technikai feltételek és az egészségvédelem is. Ugyanakkor vannak, akik munkájuk során fokozott egészségkárosodásnak voltak, vannak kitéve. A Magyar Szakszervezeti Szövetség mindenekelőtt azt kívánja elérni, hogy megszűnjenek ezek a munkakörülmények. Azokra azonban, akik ilyen munkakörülmények között dolgoztak, vagy dolgoznak indokolt, szükséges továbbra is megadni a korkedvezményt. 

A szakszervezetei vezetők szerint a korengedményes nyugdíj alkalmazása össztársadalmi érdek. A gazdasági világválság következményei még negatívan hatnak. Továbbra is jelentős a munkanélküliség, ezen belül különösen aggasztó a fiatalok magas aránya. A korengedményes nyugdíj foglalkoztatáspolitikai eszköz. Bevezetésével növelhető a fiatalok bevonása a munkába, csökkenthető a munkanélküliek létszáma, megteremthető a tisztes nyugdíjba vonulás lehetősége. Van javaslatunk arra, hogy a megoldás ne terhelje az állami nyugdíjkasszát. A rugalmas nyugdíjba vonulás megteremtése egyaránt jól szolgálhatja az egyének, a családok, a társadalom és a munkáltatók érdekét. 

A Magyar Szakszervezeti Szövetség tárgyalási kezdeményezéséhez elkészítette írásos javaslatait. A részletszabályok megalkotásához mindkét témában felajánlja szakértői munkáját, tevőleges részvételét a konzultációs és előkészítő tevékenységben. A szakszervezeti szövetség felkéri az érdekképviseleteket, a versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjait, a kormányzat illetékeseit, hogy szeptember elején kezdjék meg a konzultációt. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöksége, mind a korengedmény, mind a korkedvezmény, valamint a Népesedési Kerekasztal által megfogalmazott témákban véleményét, javaslatait megküldi a felkért partnereknek, az érintett minisztériumoknak, valamint a média képviselőinek – tudta meg a feol.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!