Hírek

2014.08.31. 14:50

Sótlan menza?

ó Nem sóznak, nem cukroznak, a gyerekek mégis szeretik a kosztot egy fehérvári bölcsődében. Így lesz ez mindenhol januártól.

S. Töttő Rita

Se só, se cukor - a Tóvárosi Bölcsődében így étkeznek a picik

Nálunk nem sózzák, cukrozzák az ételeket. A gyerekek hamar megszokják az új ízeket, s elfogadják, hogy más egyéb megoldásokkal, például zöldfűszerekkel tesszük ízletesebbé az ebédet - hangzott el már tavaly is a Tóvárosi Bölcsőde beíratásán. A hangos felhördülés akkor nem maradt el, volt, aki megdöbbenve vette tudomásul az új rendszert . Idén azonban már senki nem akadt fenn az igazgatónő ezen bejelentésén, mert addigra már kiderült: az ide járó gyerekek nem fogytak le, nem kezdtek éhségsztrájkba, sőt, jóízűen falatoznak minden nap az egészséges kosztból. Az ő példájuk lehet mérvadó azon intézmények számára, amelyek most kezdik csak a sótlan menza bevezetését. Januárban lép ugyanis hatályba a közétkeztetésről szóló rendelet, amely szabályozza az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését, tápanyagtartalmát, valamint mérföldkő lesz a sófogyasztás csökkentésében is. A fent említett bölcsőde 2012 óta főz a közétkeztetők számára kiadott, rendszeres étkeztetést biztosító, szervezett élelmezési ellátásra vonatkozó táplálkozás-egészségügyi ajánlás szerint.

Az innen kikerülő gyerekek számára nem lesz furcsa az új menzaforma, de a mostani iskolások egészen biztosan fanyalogni fognak, főleg ott, ahol rendszeres a pizza, a túlsózott hús és leves. Az a generáció, amely az ízek tekintetében is az ingerküszöb felett fogad csak el bármit, csak igazi gasztrotrükkökkel vehető rá az egészséges étkezésre. Főleg, ha otthon nem követeli meg tőlük senki, hogy dobják kukába a levesporokat, mirelit pizzákat, chipszeket, kólákat. Éppen ezért az idősebb korosztály esetében a fokozatosság elvét veszi figyelembe az új törvény: a sótartalomra vonatkozó intézkedések az ötévesnél fiatalabb gyerekek számára január 1-jén már hatályba lépnek, viszont az idősebbeknél fokozatosan, 2021-ig kell elérni a kívánatosnak tartott s a WHO által is ajánlott 5 gramm/nap adagot. Jelenleg ugyanis ennek a háromszorosát, négyszeresét fogyasztja ma egy átlag magyar, amelynek következménye lehet a magas vérnyomás, számos szív- és érrendszeri, valamint vesebetegség.

Gulyás Mónika dietetikus szerint a só nagyon fontos eleme étkezésünknek, de nem kell azt túlzásba vinni.

- Sokat tehetünk azért, hogy mi magunk is csökkentsük só-, illetve nátrium bevitelünket. Ma már kifejlesztettek csökkentett nátriumtartalmú sót, melynek nátriumtartalmát más komponenssel helyettesítik, leggyakrabban káliummal. Azok számára, akik nem kívánnak leszokni a sózásról, előnyösebb lehet.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!