Hírek

2017.06.20. 12:02

Súlyos munkabaleset történt a Sóstói Stadion építkezésén (frissítve)

Székesfehérvár – A Sóstói Stadion építése közben megsérült egy munkás: egy vasrúd szúrta át a vállát.

Szanyi Nagy Judit

Az eddigi információink alapján egy vasrúd szúrta át a jelenleg a baleseti sebészeten fekvő munkás mellkasát.

Kollégáink azt az információt kapták, hogy a munkás, miközben az emelvényen végezte a munkáját, sétálás közben – eddig ismeretlen okból – leesett. A sérülést ennek következtében szerezte. Elsődlegesen súlyos sérültnek minősítették – tudtuk meg László Gyula megyei vezető mentőtiszttől.

Friss:

Az Önkormányzat sajnálattal értesült a kedden délután a Sóstói Stadion beruházásnál történt balesetről és haladéktalanul tájékoztatást kért a kivitelezőtől. A megkeresésre a kivitelező részéről Horváth László az alábbi tájékoztatást adta: „A monolit vasbeton szerkezet kivitelezése közben egy fő betonacél szerelést végző munkavállaló a létra 3. fokán állva elvesztette egyensúlyát és az alatta lévő betonacél tüskékre esett. A leesés következtében a betonacél tüskék a jobb vállán okoztak vérző sérülést. A balesetet követően a dolgozó folyamatosan eszméleténél volt, saját lábán ment az építési területen kijelölt elsősegélynyújtó helyiségbe, ahol gyors ellátásban részesítették és közben értesítették a mentőszolgálatot. A sérültet a Fejér Megyei Szent Egyetemi Oktató Kórházba szállították további ellátás céljából. A kórház orvosától kapott tájékoztatás szerint a sérülést szenvedett dolgozó állapota stabil és várhatóan pár napon belül elhagyhatja a kórházat."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!