Hírek

2017.07.25. 08:10

Súlyosan sérült egy kerékpáros Fehérváron

A hétfői halálos baleset mellett egy súlyos sérüléssel járó és egy könnyű sérüléses közúti balesetről is beszámol a krónika.

Bokros Judit

Hétfőn már beszámoltunk arról,  hogy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Bicskén, a Prohászka Ottokár utcában. Egy Alfa Romeo típusú személygépkocsi 39 éves tabajdi vezetője haladása során gépjárműve sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, így megcsúszott, majd az úttestről lesodródva egy fának csapódott. A balesetben a sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Nem ez volt azonban az egyetlen hétfői baleset. Kora délután az M7-es autópálya 80-as kilométerénél, Polgárdi térségében egy Ford típusú személyautóval közlekedő 30 éves debreceni férfi haladása során nem tartott megfelelő követési távolságot, és nekiütközött egy előtte forgalmi okból fékező Mercedes típusú gépjárműnek. Az ütközés hatására a Mercedes hátulról nekicsapódott egy előtte szintén forgalmi okból lassító Nissan típusú személyautónak. A baleset következtében a Ford két utasa könnyű sérüléseket szenvedett.

Székesfehérváron, a Donát utcában intézkedtek a rendőrök hétfőn este egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetnél. A rendelkezésre álló adatok alapján egy 28 éves felcsúti férfi kerékpárral közlekedett a Krasznai út irányába, amikor elvesztette uralmát a kerékpár felett és áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd nekiütközött egy Lada típusú személyautónak. Az ütközés következtében a kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett – tájékoztatott kedden a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!