Hírek

2017.08.09. 10:25

A jövő gépkocsija nagyon egyszerű szerkezet lesz

A jövőben számos beszállító szükségtelené válik a hazai járműgyártásban. Erre célszerű időben felkészülni – figyelmeztet a móri Svéhlik Csaba professzor.

B. Kiss László

A kétszeres Európa-díjas autókonstruktőrt, nemzetközi autóipari szakértőt a dízelmizéria kapcsán interjúvoltuk meg.

– Napjaink autóinak túlnyomó többsége még belsőégésű motorral felszerelt, tehát működésük folyamán motorterükben benzin, gázolaj, vagy valamilyen gáz folyamatosan ég. A kipufogócsövön keresztül távozó égéstermékek mennyisége, minősége és összetétele már évtizedek óta foglalkoztatja mind a gyártókat, mind a hatóságokat. Az 1960-as évektől a színtelen és szagtalan szén-monoxid kibocsátás mértékét kezdték vizsgálni, mert a CO a vér hemoglobinjával reakcióba lépve akár észrevétlen „elalvásszerű" halált okoz. Az utóbbi két-három évtizedben – a klímaváltozás kapcsán, az üvegházhatást okozó szén-dioxid mellett – a nitrogén-oxidok mérése került előtérbe, főként Rudolf Diesel szenzációs találmánya, a dízelmotor robbanásszerű elterjedésével – mondta el elöljáróban Svéhlik Csaba.

– Nem sok jót hallani mostanában a dízelmotorokról...

– A benzinmotornál jobb hatásfokú, de működési elvénél fogva bonyolultabb szerkezetű dízelmotorral kapcsolatos, autós szakemberekkel előzetesen nem konzultált törvényi előírásokat (szinte erdei levegő minőség!) csak egyre bonyolultabb és drágább műszaki megoldásokkal képesek a gyártók betartani. A 2015 őszén kirobbant Volkswagen-dízelbotrány – bár kétségtelenül csalás történt, amely több tízmilliárd dollárjába került a cégnek – kellő indokot szolgáltatott arra, hogy egy globális méretű, értelmetlen lejárató kampány induljon a dízelmotorral szemben. A szakmaiságot sok esetben nélkülöző, érzelmi alapú kommunikáció hatásosnak bizonyult. Ennek folyományaként például több nagyváros (Athén, Madrid, London, Párizs) vezetése is a dízelek kitiltásával fenyegetőzik 2025-től, ami már csak azért is következetlen lépés, mivel korábban éppen a jobb hatásfokukból adódó kisebb fogyasztásuk, így alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátásuk miatt támogatták többen a dízelautók terjedését. A kínai tulajdonban lévő Volvo egybként bejelentette, hogy 2019-től piacra kerülő új típusainál felhagy a hagyományos motorok beépítésével...

Svéhlik Csaba. A professzor egy – még a 90-es évek elején – általa tervezett dízelmotor-dugattyút tart a kezében. Mint mondja, akkoriban volt a legnagyobb piaci áttörés „dízel-fronton", a jövő nagy reménységét látták akkor még a fejlesztésében
Fotó: Molnár Artúr

– Milyen hatása volt az autóiparra a dízelmizériának?

– A vészjósló hangok hatására az új dízeles autók eladásának aránya 50 százalék alá csökkent Európában, Sokan megkongatták a vészharangot a dízelbotránnyal küszködő, részben hazánkban is jelen lévő német autógyártók felett az elmúlt időszakban. Erről sok szó esett a német kormánnyal közös dízel-csúcstalálkozón is az elmúlt héten. Úgy tűnik, hogy a dízelbotrány gyökeresen megváltoztatja az ágazatot és hatással lesz az autógyártás jövőjére. Ma már evidensnek látszik, hogy az elektromos-, illetve a hidrogénhajtású autók egyre nagyobb teret kapnak a jövőben, bár csak akkor lesznek jobbak környezetvédelmi szempontból hagyományos versenytársaiknál, ha az áramot megújuló forrásokból állítják elő.

– Milyen autóé lesz tehát a jövő?

– Az autós társadalom előbb átmenetileg a konnektorból is tölthető benzin-elektromos hibridek, majd a tisztán elektromos hajtásláncok előretörésére számíthat a következő tíz évben. Az új technológia elterjedésének legfőbb gátja az akkuk ára és tárolóképességük szűkössége. Mindezek alapján az látszik, hogy a dízelmotorok fognak valóban először lassan (egy-két évtized alatt) kiszorulni a piacról, mivel csak a nagy és drága, prémium kategóriás autók árrése és vevőköre viseli majd el a gázolajos hajtás többletköltségét.

– Mindennek milyen hatása lesz a magyar gazdaságra, amelynek változatlanul a járműgyártás a húzóágazata?

– A jövő autóinak hajtásmódja a hazai járműiparra is erőteljes hatással bír. Közvetlen módon lesz befolyása arra, hogy jelenleg a világ egyik legnagyobb motorgyárát tulajdonló győri Audi milyen gyorsan lesz képes átpozícionálnia a gyártást egy új (elektromos) hajtásmódra. Közvetetten az elektromos hajtás a hazai járműipari beszállítói hálózatra is hatással lesz, mivel a jövő gépkocsija egy nagyon egyszerű szerkezet, így számos beszállítóra nem lesz szükség. Erre a változásra fel kell készülni! A korábban kis hozzáadott értéket termelő munkahelyek sokasága helyett főként magasabb értéket előállítani képes, magasan képzett munkaerőre lesz szükség a jövőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!