Szegénység a fejekben

Csepeli György szociálpszichológus, szociológus professzor és Bíró Judit egyetemi docens, az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Társadalomtudományi Karának egyetemi tanárai egy Amerikából induló kezdeményezés alapján tavaly egy olyan hazai programot indítottak el, mely a kis közösségekben, településeken élők egymás iránti érzékenységét kívánja bemutatni, az emberi kapcsolatokat erősíteni, a szereplőket egymás, és az aktuális problémák iránt toleránsabbá tenni. A program harmadik helyszíne a napokban Ercsi volt. A program a Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség és a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület közös szervezésében érkezett a városba.

- Ez a program, ha jól értettem, arról szól, hogy a nagyon nehéz helyzetben lévő közösségekben egyfajta párbeszéd kialakuljon. Ennek eszköze egy megrázó film, a romagyilkosságokról készült Csak szél film, s az, hogy megpróbálják rávenni az embereket, beszéljék ki problémáikat, érzéseiket.

- Ez egy nem régi, de létező modell átvétele. Egy amerikai településen pár éve történt egy rasszista gyilkosság, ami után egy filmes stáb forgatott a helyszínen eddig ez szokványos, de az már nem, hogy a kész dokumentumfilmet vissza is vitték a közösséghez, s azt is felvették, hogyan reagáltak az emberek. Egy közösségi esemény keletkezett így a gyilkosság okozta traumából. A készítők később az egész anyagot, a filmet és a reakciókat is kiették az internetre, ahol az önálló életre kelt. Ma már önálló internetes felülete van e kezdeményezésnek, milliók követik, s egyre többen töltik föl saját filmjeiket és példáikat az internetes felület egy önmagát tanító portállá kezdett átalakulni. A hazai projektet ennek, az amerikai Not-In-Our-Town (A mi városunkban nem!) nevű programnak a mintájára hoztuk létre tavaly májusában azt követően, hogy Miskolcon, Nyíregyházán és Budapesten műhelybeszélgetéseket, workshopokat szervezett Ellen Hume, a Közép Európai Egyetem tanára. A műhelymunkát Patricia O Neill, az eredeti dokumentumfilm rendezője vezette. Tibolddarócon jártunk először. Ott még kevesen jöttek el, de a Csak a szél című film provokálta a beszélgetést és végül egy nagyon érdekes történet alakult ki. A Youtube-on és a projektnek létrehozott nalunknem.org nevű szájton ezt publikáltuk, éppen úgy, mint a második helyszínen, Örkényben születetteket is. Addigra már átgondoltuk az egészet és minden érintett csoportból, a települési, a cigány kisebbségi önkormányzatból és az intézményektől is hívtunk embereket.

Ezt követően jöttünk Ercsibe, ahol a korábbiakon túl a közmunkában részt vevők romák és nem romák legtudatosabb, legaktívabb csoportjai is eljöttek. A célt végül elértük, azt, hogy olyan emberek kezdtek el egymással beszélgetni életfontosságú kérdésekről, akik egyébként nem ültek le soha. Örkényben és Tibolddarócon az volt a tapasztalat, hogy és ez itt a lényeg -, hogy a beszélgetés nem marad abba.

- Mi lesz a program sorsa?

- Most a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesülettel pályázunk a Norvég Civil Alaphoz, de ha onnan nem érkezik forrás, akkor is folytatjuk, mert az Eszterházy Károly főiskola a projekt mögé állt. Ez a roma, nem roma kérdés teljesen függetlenül mindenféle pártpolitikától nagyon a körmünkre égett. Ez olyan jellegű probléma, amit ha saját köreinkben nem tudunk megoldani, elintézi , szörnyű pusztítást fog végezni.

- Régi kérdés, kinek van itt több teendője? A romáknak, a szegényeknek vagy a többségi társadalomnak? Egyáltalán: a szegénység szüli-e a rossz állapotot vagy éppen fordítva?

- Ezt nem lehet patikamérlegen mérni. Mindenkinek meg kell tenni azt a bizonyos első lépést. A nulláról elég nehéz eljutni az egyig, az egyről a kettőre már sokkal könnyebb. A magyar társadalom ma olyan állapotban van, s ez a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legsúlyosabb adóssága, hogy a hétköznapi életben a bizalom és a tolerancia a láncait nem hogy megerősítettük, de teljesen elgyengítettük, néhol el is szakítottuk. Ez a módszer nyilván nem alkalmas ennek a problémának az orvoslására; a megértésére talán igen. Nekem az a személyes és a szociológiai tapasztalatom is, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy készpénzt kell adjak a szegényeknek és akkor fényre derül az ő orcájuk. A szegénység a fejekben van, s azt kell elérni, hogy a fejekben alakuljon át egy olyan típusú szükségletté, amely aztán megteremti saját anyagi alapjait és ebben kell majd segíteni. Ahhoz persze már kell pénz, hogy a feltámadó ambíció megvalósuljon. A romák között ilyenek már vannak: az Ercsiben történt beszélgetésen is elhangzott, hogy tanulnának szakmát, de ha arra sincs pénzük, hogy bejárjanak az iskolába, ennek nem sok esélye van.

- Régi szakmai vita, hogy ki a cigány? Egyesek szerint az, akit a környezete annak tart, s léteznek olyan álláspontok is, hogy ott, ahol sűrűsödik a nyomor , sok nem roma is belecsúszik a gettó-létbe, s idővel őket cigánynak tartja környezetük.

- A beszélgetésekből is kiderül, hogy a határ egyáltalán nem ott húzódik, hogy ki a cigány és ki nem, hanem ebben a bizonyos lelki szegénységben, amit helytelenül azonosítanak a cigánysággal. Ez egy teljes félreértés. Nem abban van a lényeg, hogy te cigány vagy és akkor deviáns is , hanem abban, hogy a sors valahogy megfosztott téged attól a lehetőségtől, hogy saját magad fölött tudjál rendelkezni. Ebben kell segíteni az embereket! Nekem mindig is ez volt a filozófiám, de eddig szűkebb területen, önsegítő csoportok révén tettem az ilyen ügyekben. Most kellett rájönnöm arra, hogy a közösségekben is az önsegítés lenne a legfontosabb ennek pedig az első lépése, hogy értsük meg a dolgokat és ne merev ideológiai kategóriákban gondolkodjunk!