Hírek

2017.03.23. 16:16

Jó hír a szürkehályog betegeknek! Újítások a fehérvári kórházban

Székesfehérvár – Jó hír a szürkehályog betegséggel küzdők számára, hogy áprilistól speciálisan az ő betegségüket kezelő szakrendelésre várják őket hetente egy meghatározott időpontban a kórház ambulanciáján.

S. Töttő Rita

A műtét így három héten belül elérhető lesz.

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház a szürkehályog betegek számára indít speciális szakrendelést, ahol lehetőséget kapnak a páciensek arra, hogy egy helyen intézhessék a betegségükkel kapcsolatos teendőket. Így lehetőség lesz rá, hogy     az első vizsgálatot követően, ha szükséges,   három héten belül műtőbe kerülhessenek a betegek.

Tóth Jenő, a kórház szemészetének osztályvezető főorvosa a Fejér Megyei Hírlapnak elárulta: áprilistól, a betegek érdekében, minden kedden 10 és 14 óra között az ambulancia 438-as   szakrendelőjében várják a szürkehályoggal küzdőket a kivizsgálásokra.

– A vizsgálatra bejutás és műtétig eljutás akár több hónapos idejét ezzel   jelentősen lecsökkenthetjük – hangsúlyozta a főorvos, ahogy azt is: a  szemészetre nem  szükséges  beutalót kérni, így  a kartonozóban kell időpontot kérni erre a szakrendelésre is, külön jelezve, hogy speciálisan a szürkehályog rendelésre szeretnénk bejutni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!