Hírek

2017.05.30. 19:55

Neked munka, nekem álom - Fogyatékkal élők ismerkedhettek munkahelyekkel Fehérváron

SZÉKESFEHÉRVÁR - Tegnap 22 fogyatékkal élő fiatalember álmát váltották valóra azzal, hogy megismerkedtek egy-egy olyan munkahellyel és tevékenységgel, ami számukra az álommunkát jelenti. A programhoz 18 munkahely csatlakozott.

Gábor Gina

A program célja nem a munkaközvetítés, hanem az, hogy lehetőséget teremtsenek a kölcsönös tapasztalatszerzésre, hiszen a fogyatékossággal kapcsolatos félelmeket - sőt, olykor előítéleteket - úgy lehet feloldani, ha személyesen megismerkednek egymással az emberek... A Neked munka, nekem álom című program lényegét tegnap sajtótájékoztatón ismertették a Szent István művelődési házban.
A kezdeményezés a Salva Vita Alapítványtól ered, s az idén a program országossá vált. A megyében a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász munkáját támogató Alba Caritas Hungarica Alapítvány közreműködésével 22 fogyatékossággal élő embert tudtak 18 fehérvári munkáltatóhoz kiközvetíteni". A programra jelentkező sérült emberek tegnap a számukra érdekes munkahelyen tölthették a napot, megtapasztalták, milyen az az álommunka, amire vágynak.

A Szent István Király Múzeumban is jártak különleges képességű fiatalok: az egyikük segített Paréj Gabriellának (középen) a múzeumpedagógiai foglalkozás előkészítésében Fotó: Koppán Viktor

Nem vagyunk egyformák - a képességeink is különbözőek. De az emberi méltóság mindenkit egyformán megillet - mondta a tájékoztatón Spányi Antal megyéspüspök, aki hangsúlyozta: ebben a programban az a legfontosabb, hogy a résztvevők megajándékozzák egymást az együtt töltött idő és az egymás megismerésének élményével. Turcsiné Molnár Mária munkatanácsadó arról beszélt, a jelentkezőknek sokféle vágyuk volt.

Akadt, aki autó, telefon vagy harisnya értékesítésével szeretett volna foglalkozni, mást a cukrászat érdekelte, volt olyan, aki az állat- és növénygondozásban vagy éppen a kórházi ellátásban akarta kipróbálni magát. A megváltozott munkaképességűek között értelmi, látás- és hallássérültek, mozgásukban akadályozottak vannak. A munkáltatók nyitottan csatlakoztak a kezdeményezéshez.

A fehérvári Szent Kristóf Ház több gondozottja is járt tegnap az őt érdeklő munkahelyen. Magyar László intézményvezető azt mondta: ha gondozottjaikról beszélnek, nem fogyatékosságot emlegetnek, mert inkább az "akadályozottság" szó fejezi ki a helyzetüket. Úgy látják, ezek a különleges képességű fiatalok szeretnének részt venni a társadalomban: a lényeg az, hogy ezt mennyire hagyják.

A ház egyik gondozottja, Poscher Zsolt mindenesetre boldogan mesélte, hogy ezt a napot - a MÁV egyik részlegén - végre a vonatok között töltheti, hiszen hároméves korától érdekli a vasút és a forgalomirányítás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!