Útlezárások a Zichy liget környékén augusztus 21-ig

2017. augusztus 10., 10:01 szerző: ÖKK
komment
Székesfehérvár – A Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozata és az azt előkészítő munkálatok idejére lezárják a Zichy liget környékének érintett utcáit az autósforgalom elől.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A lezárás a mai naptól van érvényben egészen augusztus 21-ig.  A Nemzetközi Néptáncfesztivál záró felvonulásának idején az érintett útszakaszokon a Táncház és a Zichy liget között ideiglenes lezárásra kell számítani. Az autóbuszok terelő útvonalon járnak a forgalomkorlátozás ideje alatt.

A Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozatában hagyományosan a színpadi előadások egy része a Zichy színpadhoz kapcsolódik, ezért augusztus 10-től, azaz a mai naptól egészen augusztus 21-én 24 óráig forgalomkorlátozásokat vezetnek be. Lezárásra került a Mátyás király körút Ybl Miklós utca és Várkörút közötti szakasza teljes szélességben, valamint a Zichy ligetben az 1. számtól a 9. számig húzódó útszakaszt zsákutcaként kétirányúsították a Mészöly G. utca – Malom utca csomóponttól.

A forgalomkorlátozás idején a helyi és helyközi autóbuszjáratok a Dózsa György úton és a Mészöly Géza utcában közlekednek. A helyi autóbuszjáratok a terelőúton lévő autóbusz-megállóhelyeken állnak meg, ideiglenesen a Mészöly Géza utcában az Ybl Orvosi Rendelő előtt is lesz megállóhely.

A XXII. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál záró felvonulása augusztus 17-én lesz, a résztvevő táncosok a Táncháztól vonulnak a gála helyszínéhez, a Zichy színpadhoz. A gyalogos felvonulás idejére, 18.30 órától 20 óráig az érintett útszakaszokat lezárják a Malom utca – Mészöly G. utca – Szabadságharcos u. – Mátyás király körút – Liszt F. u. - Városház tér - Fő u. – Zichy liget útvonalon.

Kérik a lakosság és a járművezetők türelmét, fokozott figyelmét.

Az országos és regionális autóbuszjáratok útvonala:

A Várpalota, Mór, Zámoly, Lovasberény irányába/irányából közlekedő járatok a Várkörút – Budai út terelőútvonalon közlekednek. Az autóbuszok a Székesfehérvár, Gellért u. megállóhely helyett a Székesfehérvár, III. Béla király tér megállóhelyen állnak meg.

A Várpalota irányába/irányából érkező járatok számára a Gaja-híd lezárása idejére a terelőútvonal módosul: Új Csóri út – Szent Flórián krt. – Móri út – Dózsa Gy. út/Ányos P. u. – Várkörút – Budai út.

A helyi autóbuszjáratok útvonalának módosulása:

„16"-os autóbuszvonal járatai mindkét irányban a Palotai út – Mészöly G. u. – Zichy liget – Dózsa Gy. út terelőútvonalon közlekednek. Kimaradt megállóhelyek: Szedreskerti ln., Ligetsor, Uszoda (Koronás Park oldalában; a Hosszú temető irányába közlekedő járatok a megállóhely helyett a Gellért u. elnevezésű megállóhelyen állnak meg.) és Ybl M. ltp.

„17"-es autóbuszvonal járatai mindkét irányban a Mészöly G. u. – Zichy liget –  Dózsa Gy. út terelőútvonalon közlekednek. Kimaradt megállóhelyek: Szabadságharcos út, Ybl M. ltp.

„26", „26A", 26G", „27" és „38"-as autóbuszvonal járatai mindkét irányban a Mészöly G. u. – Zichy liget – Dózsa Gy. út terelőútvonalon közlekednek. Kimaradt megállóhely: Ybl M. ltp. (A külső végállomás irányba közlekedő helyi járatok a megállóhely helyett az Uszoda megállóhelyen, míg a belső végállomás felé közlekedő járatok a Gellért u. megállóhelyen állnak meg.)

„30"-as jelzésű autóbuszvonal járatai (városból kifele és befele is) a Gaja-híd lezárása miatti terelőútvonallal megegyezően a Dózsa Gy. út – Móri út – Szent Flórián körút terelőútvonalon közlekednek. Kimaradt megállóhelyek: Ybl M. ltp., Szabadságharcos út, Gellért u. (a Feketehegy irányába közlekedő járatok esetében.), Uszoda (Városközpont irányába közlekedő járatok esetében.), Hosszú temető és Gépjavító üzem.

"36"-os és "37"-es jelzésű autóbuszvonalak járatai a Gaja-híd lezárása miatti terelőútvonal módosításával a Mészöly G. u. – Zichy liget – Móri út – Szent Flórián körút terelőútvonalon közlekednek. Kimaradt megállóhelyek: Gellért u. (Feketehegy, Szárazrét felé közlekedő járatok az Uszoda elnevezésű megállóhelyen állnak meg.), Hosszú temető és Gépjavító üzem.

Az összes érintett járat a Mészöly Géza utcában a Sár utca kereszteződés után kijelölt ideiglenes megállóhelyen megáll. Az érintett járatok a terelőútvonalon lévő III. Béla király tér, Irányi D. u., Szent Vendel u. megállóhelyeken nem állnak meg.

ÖKK

2017. augusztus 10., 10:01 szerző: ÖKK

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...