Hírek

2016.07.25. 20:10

Szent Kristóf áldásával - Hosszú sorokban álltak az autók a templomnál

Székesfehérvár - A hagyományos maroshegyi Kristóf-napi búcsú, az ünnepi szentmise után, idén is az autók megáldásával fejeződött be.

Buthy Lilla

A város hívei évről évre nagyszámban vannak jelen a maroshegyi templom búcsúnapján. A hívek a balesetmentes közlekedésért és a szerencsés utazásért kérték a szent közbenjárását, hiszen Szent Kristóf a zarándokok, utazók, révészek, úton levők, közlekedők és a modern korban az autósok védőszentje is.

Tóth Tamás plébános az ünnepi szentmisét követően idén is megáldotta a Vásártéren felsorakozott, nagyjából százötven autót, sofőrjeiket, családjukat és utasaikat.

Tóth Tamás plébános Szent Kristóf közbenjárásával áldotta meg az autókat és persze utasaikat Fotó: Molnár Artúr

Igazi közösségi délután ez minden évben Maroshegyen: a templomban és azon kívül is. Ezúttal is rég nem látott ismerősök találkoztak a Vásártéren: a legkisebbektől a nyugdíjas nagyszülőkig mindenki türelmesen és jó hangulatban várt az áldásra. Sőt, voltak, akik nem autóval, biciklivel parkoltak le, természetesen a közlekedés kétkerekű résztvevői is részesültek Szent Kristóf oltalmában. A kocsik között sok veterán autót is - egy Volga M21-es rendőrségi járművet és egy Ikarus 31-es buszt - találtunk, az áldás tekintetében pedig majdnem mindegyik annak számít, hiszen nem először került szenteltvíz az autók többségének szélvédőjére.

- Én már harmadszor vagyok itt - kezdte egy nyugdíjas úr, aki autója mellett várta türelmesen, hogy hozzá is megérkezzen a plébános.

- Veszélyes üzem az autóvezetés - így folytatta.

- Azonkívül, hogy az ember a materiális világban bebiztosítja magának ezt az autót, a lelki, érzelmi megnyugvás és biztonság is fontos - magyarázta. - A hitem erre tanított: föntről is hiszem és remélem a segítséget. Igaz, hogy az előző két áldás óta adódtak problémák, de ettől még szívesen eljöttem most is. Így úgy érzem, mindent megtettem azért, hogy biztonságosan szállítsam a családomat és kisunokáimat - tette hozzá.

- Hátha szerencsénk lesz - válaszolt egy asszony, miért tartotta fontosnak, hogy lányával együtt eljöjjön a búcsúra. - Édesanyám is minden szentmisén itt volt - tette hozzá egy Maroshegyen élő hölgy, Czimermann Károlyné, Erzsi. Csizmadia Károly, a Volga tulaja sokadszor állt már a Vásártéren, hogy a plébános szenteltvízzel megáldja az autóját. Mint mondta, soha nem tagadta meg a hitét, neki ez nagyon fontos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!