Hírek

2015.01.25. 19:10

Tankok, gallok, tábornokok - Hadszíntérré változott a képtár

Miniatűr katonák harcoltak a sivatagban, a hóban, a keleti fronton. Vagy éppen időszámításunk előtt 55-ben, Julius Caesar seregében. A wargame nagy napja volt szombaton: a Csók István Képtár egybefüggő hadszíntérré változott.

Házi Péter

Balogh János egy hurkapálcával a kezében méregeti a távolságot egy orosz és egy német katona között. Aztán dobásra kerül a sor, a dobókocka pörög, s a végén kiderül, a németet lelőtte az orosz. No, azért vér szerencsére nem folyik a Csók István Képtárban, ám a lelkesedés tényleg háborús: az első világháborúban vagyunk, a keleti fronton, valahol Oroszország közepén , s most úgy tűnik, az oroszok állnak nyerésre.

- Dobj egyet a morálra is, mivel a szakasz fele már elpusztult. Lehet, hogy a végén még megfutamodnak! - jön az instrukció az asztal másik felén álló tizenöt éves Gábornak, miközben a néhány méterrel arrébb lévő terepasztalnál éppen a rómaiak csapnak össze a gallokkal.

A figurákat rakosgató budapesti Iványi Gábor szinte megsértődik, amikor kérdezem: ugye ez nem egy valós csata? Dehogynem! jön a válasz, és már sorolja is a tudnivalókat. Ezek szerint időszámításunk előtt 55-ben vagyunk Burgundiában, amikor Julius Caesar a bibractei csatában megveri a helvéteket.

- Pontosabban megpróbálja megverni a helvéteket - pontosítja az iménti állítást egy feketehajú, copfos fiatalember, a helvét csapatok parancsnoka, aki módfelett fogadkozik, hogy márpedig a történelem ezúttal nem ismétli önmagát a csata kimenetelét illetően...

Ha a 32-es Hagyományőrző Baráti Kör a székesfehérvári hadijáték-rajongókkal, Rangel Istvánékkal közösen találkozót szervez, akkor bizony az ország minden részéből érkeznek a wargame kedvelői, hogy történelmi csatákat játsszanak újra. És igen, arra is simán van esély, hogy az újrajátszáskor nem az a fél nyer, aki annak idején a győzelmet aratta.

- A huszadik században H. G. Wells volt az első, aki úgy kezdett játékkatonákkal játszani, hogy egy komoly szabálykönyvet is készített hozzá. Ez a Kicsiny háborúk című könyv valamikor a kétezres évek elején hazánkban is megjelent, s azóta egyre népszerűbb a wargame. H. G. Wells azonban még nem használt dobókockát, egy pici ágyúval lőtték egymást a katonák mondja János. A mosonmagyaróvári férfi egyébként akkor keveredett bele a háborúskodásba , amikor hét évig Londonban élt. Olyannyira magával ragadta a wargame világa, hogy tagja lett az egyik legrégebbi angol terepasztalos klubnak, sőt, részt vett a világ talán legnagyobb ilyen találkozójának, a Salute-nak a megszervezésében is. Érhető módon angolszász katonákból, kellékekből dögivel van, de mondjuk egy második világháborús honvéd figurát már igencsak nehéz beszerezni. De a leleményes magyarok ezt is megoldják: egy első világháborús, az Osztrák -Magyar Monarchia hadrendjébe tartozó gyalogost szinte bárhol lehet vásárolni, ezt sokan átfestik, és már mehet is a harcba. Ha középkori csatát játszanak újra, akkor is van megoldás, a Rózsák háborúja korabeli katona például kiválóan alkalmas némi kozmetikázással Mátyás fekete seregébe. Ugyanígy Károly Róbert idején sem volt specifikus magyar egyenruha, így csak a címert kell átfesteni...

Van persze, aki nem elégszik meg az átfestéssel, hanem inkább maga készít ólomkatonát . Ilyen Marcell Kolos, aki gyönyörű huszárokkal érkezett a szombati találkozóra. Mint elárulja, négyféle fém alkotja figuráinak ötvözetét, az ólom adja az alapot, a bizmut az apró részletekért, az arcokért felelős, az ón segíti az alacsonyabb hőfokot, az antimon pedig megkeményíti az ötvözetet. Hogy miből mennyit használ, az persze titok marad. A hétéves háborúban résztvevő lovas katonái elképesztően részletgazdagok, más a ruhája a tisztnek, más a közvitéznek, és bizony csak a hangásznak lehet fehér lova. Sőt, egy-egy századnál is ügyeltek arra, hogy azonos színű lovak legyenek.

Az ország minden részéből jöttek tehát szombaton Székesfehérvárra, de azért sikerült helyi, fehérvári wargamesekre is ráakadnunk. Bognár Balázs és barátja például a Fehérvár környéki második világháborús csatára készül éppen. A terepasztal hófehér. Nem véletlenül, hiszen 1945. január 22-e estéjén vagyunk, amikor a német csapatok megpróbálják Fehérvárt felszabadítani. Hogy minden korhű legyen, Balázsék egy kis kutatást is végeztek: ebben az időszakban a németeknek már elég komoly haditechnikája volt, de a Tigriseket ezen a fronton nem vetették be, csak a Panzer4-eseket. De látható a terepasztalon a Nei Károly vezette SS-harccsoport is. Január 23-ára egyébként Nei Károlyék közelharcban ki is verték a szovjeteket néhány hónapra a városból. Hogy ez most szombaton miként alakul, az majd délután derül ki, mire a játék körei lemennek.

- Egyetlen hadsereg katonáit nem gyűjtöm: Napóleonét. Minden mást igen, az ókortól a vietnami háborúig. Jelenleg olyan húszezer darab katonám van, tele velük az előszobai szekrény, de nem tudom abbahagyni ez a válasza Iványi Gábornak a kérdésemre, miszerint hol a határa, hol a vége mindennek?

- Nem ígérem, hogy a katonák szemét megfestem - nevet Kiss Gergely, aki egy három- uszkve ötszálas, úgynevezett nullás ecsettel várja a gyerekeket a pingálásra: a világháborús katonáktól kezdve egészen a Gyűrűk ura fantázialényeikig, sok-sok figura várja itt a dekorálni vágyókat. Gergely mindenkit biztat, nem is olyan bonyolult korhű ruhába öltöztetni a katonákat.

Jobb, mint a számítógép, ez az igazi háromdimenziós játék! mondja egy tizenkét éves forma kisfiú. Igen, a terepasztalon a múlt átírható, befolyásolható. És a legjobb benne az, hogy a harc végén mindenki életben marad.





Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!