Hírek

2015.07.17. 12:18

Tanuszoda épülhet Enyingen - Várhatóan már az idén megkezdik az építését, jövőre lesz kész

Enying - A nagymedence közel harminc méteres, a kisebb tanmedence pedig közel húszméteres lesz az Enyingre tervezett tanuszodában, amelynek makettje is elkészült már.

Házi Péter

Negyvenötezer diáknak és 700 ezer lakosnak segíthet az úszásban, annak elsajátításában az a huszonhárom uszoda, köztük az enyingi is, amelyek építését országszerte szeretnék még idén megkezdeni. A programban első körben most azokon a településeken épülhet uszoda, ahol eddig nem volt. Ilyen fehér foltnak számít Enying is, ahol hosszú évek óta van szó arról, hogy végre építenek egy komoly uszodát.

Az úgynevezett Cifrakertbe tervezett, hatvan méter hosszú, huszonnégy méter széles épület amelynek makettjét nemrégiben Viplak Tibor polgármester és Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője is megnézte a városházán funkciójában két külön részből, medencetérből és fejépületből áll majd. A nagymedence közel harminc méteres, a kisebbik tanmedence pedig majdnem húsz méteres lesz, itt a vízmélység nyolcvan centiméter lesz. Amint Enying polgármesterétől megtudtuk, már idén szeretnék megkezdeni az építkezést, így a 2016-2017-es tanévban már használhatják azt a diákok. Tanítási időszakon kívül, azaz kora reggel, illetve este pedig a lakosság használhatja a medencéket. Nem csak kényelmes ülőhelyeket, hanem infraszauna kabint is kialakítanak az épületben.

A cél egyébként az, hogy hogy minden gyermek tanuljon meg úszni Magyarországon, ennek érdekében néhány éven belül minden járásban szeretnének úszásoktatásra alkalmas uszodát építeni.

Az uszoda elkészült makettjét Viplak Tibor(b) polgáremster és Varga Gábor(k) országgyűlési képviselő is megnézte a városházán. Fotó: önkormányzat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!