Hírek

2017.05.25. 05:55

Fenyegetik az alsószentiváni önkormányzat dolgozóit?

Alsószentiván – Atrocitások és fenyegetések érik az önkormányzati dolgozókat – jelezte olvasónk a Hírlap ügyfélszolgálatán. Szeretné, ha részt vennénk a szerdai testületi ülésen.

V. Varga József

Sem nevet, sem elérhetőséget nem adott meg, pedig szerettünk volna tőle kicsit pontosabb információkhoz jutni. Mondhatnánk: a névtelen levél tipikus esete, mellyel nem foglalkozunk. Mégis, nekiindultunk tegnap délelőtt a dél-mezőföldi túrának.

A 9 órakor kezdődő képviselő-testületi ülésen tizennégy előterjesztést tárgyaltak, s amint Husvéth Imre polgármester elmondta: tempósan haladtak, jó félóra alatt letudták a penzumot. A grémium ülésére így nem értünk oda.

Azért nyomozásba fogtunk, és megtudtuk: a testületi ülésen jelen volt a polgármester, a jegyző, a négy önkormányzati képviselő és három érdeklődő.

Az idén megújul a Fatimai Szűzanya alsószentiváni búcsújáróhelye
Fotó: V. Varga József

Az elöljáró hitetlenségének adott hangot, amikor tájékoztattuk a szűkszavú bejelentésről, de a falu jegyzőjével, Csalovszkiné Mezei Zsuzsannával készségesen a polgármesteri irodába hívták az önkormányzati dolgozókat.

Írd és mondd: mind a két előadót... (Kis település, kis hivatal.)

Névtelen levél ide vagy oda, ők szintén teljes nyitottsággal megosztották velünk, hogy őket bizony nem érte semmiféle atrocitás és fenyegetés.

Husvéth Imre polgármester

Itt aztán megakadtunk. Mire föl a bejelentés? Találgatni sem a falu első embere, sem a törvényesség őre nem akart.

Husvéth Imre annyit azért hozzátett: testületi döntésre vár, hogy társadalmi megbízatású polgármestersége átalakul-e főállásúvá. A következő ülésen kiderül.

Ha nincs igazán feltett kérdés, a válasz sem egyszerű...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!