Hírek

2015.08.04. 16:41

Tibor munkába állt, a Bakonyi-család sorsa rendeződni látszik

Székesfehérvár - Két hétig élt egy fehérvári buszmegállóban a Bakonyi-család, sokan segítettek nekik, mások a segítség jogosságát kifogásolták. Megnéztük, mi történt azóta Bakonyiékkal.

Kocsis Noémi

Tibor kedden a Béla úti temetőben gazolt és sepert, egy hete dolgozik a Városgondnokság közhasznú munkásaként
Fotó: Molnár Artúr

Bakonyi László, felesége, Erzsébet és Tibor fiuk jelenleg a Kríziskezelő Központ segítségével biztosított Széchenyi úti átmeneti szállón lakik, egy szobában. Erzsike is innen jár most, hogy a buszmegállót végre maguk mögött hagyhatták, munkába a Városgondnoksághoz. Tibor közhasznú munkásként helyezkedett el, tegnap éppen a Béla úti temető tereprendezését végezte kollégáival. A halk, nagyon keveset beszélő huszonéves fiatalember azt mondta, jól érzi magát a csapatban, örül, hogy szabad ég alatt dolgozhat. László is szeretett volna munkába állni, de a korábbi balesete miatt olyan az állapota, hogy a pár nappal ezelőtti egészségügyi vizsgálaton nem találták alkalmasnak a munkakör betöltésére. Ezt sajnálja, de mint mondja, ezt leszámítva bizakodóak és örülnek.

- Kérem, írja meg, hogy mindenki nagyon rendes volt velünk, mindent nagyon köszönünk - hálálkodott László, akinek az egyik bulvárlap írása szerint egy fehérvárcsurgói hétvégi házat is ajánlottak lakásként, de ezt a munkába járás miatt nem tudják elfogadni. László úgy kalkulál, most, hogy két kereső van a családban, neki pedig újra elindult a leszázalékoltatási kérvénye, talán valóban talpra állhatnak és a kereseteikből kikerülnek lakást bérelhetnek.

Mint megírtuk, Bakonyiéknak szabályos kilakoltatással, félmilliós lakbérhátralékuk miatt kellett kiköltözni egy önkormányzati bérlakásból. Most azon igyekeznek, hogy újra kezdhessék az életüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!