Hírek

2016.12.01. 17:42

Több helyen sztrájkoltak a vasút biztonsági őrei Fejér megyében

A székesfehérvári, pusztaszabolcsi és a dunaújvárosi vasútállomásokon december 1-jén a vasút biztonsági őrei nem vették fel a munkát.

S. Töttő Rita

Árgyelán János, a Jobbik megyei frakcióvezetője nyilatkozatban tette közzé: a dolgozók azért tiltakoznak, mert a vasúti vállalkozások nem fizették ki az éves szabadságukat, valamint a nekik járó szabadnapi járulékokat és pótlékokat sem.

A párt  többszöri bejelentésének hatására a megyei kormányhivatal munkaügyekkel foglalkozó osztálya megkezdte az üggyel kapcsolatos ellenőrzést.

A feol.hu megkereste a MÁV-ot is, melynek kommunikációs osztálya hangsúlyozta: a vasúttársaság őrzés-védelmi feladatait túlnyomórészt – megbízási keretszerződések alapján – az ilyen tevékenységet szolgáltató konzorciumok látják el. A székesfehérvári, dunaújvárosi és pusztaszabolcsi vasútállomások esetében is ez a helyzet. A MÁV, mint megrendelő, szerződéses partnereinél munkáltatói, munkajogi vizsgálatot nem végezhet, a rendelkezésére álló eszközökkel azonban igyekszik mindent megtenni a munkavállalók előírásoknak megfelelő foglalkoztatása érdekében - tudatták a feol.hu-val.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!