Hírek

2014.10.07. 17:45

Több órán keresztül keresték a biciklist

Mór - Lehet valaki rutinos túrázó, ha besötétedik, még a bejáratott utak is rémisztő ismeretlenségbe burkolóznak.

Buthy Lilla

Egy biciklis telefonált, hogy elkeveredett a Vértesben, és nem talál ki a sötétben – így riasztották október 5-én este nyolc óra tájt a két körzeti megbízottat, akik épp a Móri Bornapokon voltak gyalogos szolgálatban. Kocsiba pattantak, és ezután már ők tartották a kapcsolatot az eltévedt férfivel. Sikerült megszerezni a GPS koordinátáit, ez alapján tudták behatárolni, hogy egyáltalán a Vértes melyik oldalán van. A kerékpáros úgy gondolta Csákberény felé indul el, ám mobiljának GPS-e Pusztavám fele vitte el úttalan utakon, aztán hirtelen besötétedett. Volt nála egy kis lámpa, de a rendőrök kérték spóroljon azzal is és a telefonnal is.

Keserű Gergő rendőr zászlós és Czaltig Tivadar rendőr törzszászlós zseblámpákkal felszerelkezve indultak az erdő mélyére. Fotó: Molnár Artúr

– Folyamatosan próbáltuk tartani a kapcsolatot, de hol volt térerő, hol nem. Az erdő nagyon visszhangos, így a sziréna, duda, fütty is „eltévedt", nem tudta megállapítani, melyik irányból jönnek a hangok. Belőttük neki a Holdat, hogy legyen mihez viszonyítani, de összezártak a fák fölötte, nem látta az eget sem. Végre megpillantott egy magaslest, így legalább már volt egy fix pontunk. Végső esetben a vadászoktól kértünk volna segítséget. Az erdő mélyébe érve leállítottuk a kocsit, gyalog folytattuk tovább a keresést, amíg már a hangunkat egyre erőteljesebben hallotta – emlékszik vissza Czaltig Tivadar rendőr törzszászlós, aki jól ismeri a Vértesi erdőt. Hogy majd visszataláljanak a rendőrautóhoz, fákat és jeleket raktak le, hiszen sok útkereszteződésen kellett átverekedniük magukat, azzal pedig nem segítettek volna, ha ők is eltévednek. Két és fél óra telt el, mire megtalálták a biciklist. Levitték az autójához, amit 8-10 kilométerre hagyott, Csákberény közelében. Ott sűrű köszönetnyilvánítások közepette megkönnyebbülten kortyolt üdítőjéből, majd rágyújtott.

Mi is megtaláltuk a pórul járt kerékpárost, akinek – kéréséhez híven – nem áruljuk el a nevét. A 39 éves férfi elmondása szerint imád túrázni, és egyébként már történt vele hasonló eset az idén, pont a Vértesben.

– Fagyok még nincsenek, közvetlen életveszélyben azért nem voltam. Felkészülve szoktam kimenni, megfelelő ruhában, világítással, és feltöltött mobiltelefonnal. Ilyen malőrt nem engednék meg magamnak – válaszol arra a kérdésre, hogy mihez kezdett volna, ha épp nincs nála, vagy lemerül a mobiltelefonja. Hozzáteszi: – A GPS-em teljesen használhatatlan volt. Amikor pár száz méterre voltam a Géza pihenőtől, a GPS azt jelezte, hogy harminc kilométerrel arrébb vagyok. Az bosszantott a legjobban, és ami utólag be is bizonyosodott, hogy ahhoz az úthoz, amit már ismertem, meglehetősen közel voltam. A kis utakon viszont eltévedtem. Nem kizárt, hogy elvittek onnan turistajelzéseket, és az avar is megnehezítette a tájékozódást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!