Tömeg fogadta az A-csoportba jutó hokisokat

– Még szombaton éjjel, Ocskay Gáborral beszéltük meg, hogy meghívunk ide benneteket, hiszen úgy gondoljuk, az elmúlt években, évtizedekben Székesfehérvár rengeteget tett azért, hogy ilyen sikerek szülessenek, és szerettük volna itt megköszönni Nektek, hogy ismét feljutottatok az A-csoportba – üdvözölte a Városháza Kistanácstermében a válogatott játékosait, a szakmai stáb tagjait Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere.

Nem is lett volna teljes a világbajnokság után zajló ünnep, ha a hoki fővárosában nem éltethettük volna a krakkói hősöket, akik 2008 után hét évvel újra kivívták, hogy a magyar csapat ismét a legjobbak között szerepeljen.

– Néhány héttel ezelőtt még a junior bajnoki döntőben játszottam, most meg felnőtt válogatottként ünnepelhetem azt, hogy az A-csoportja jutottunk. Hét éve kisgyerekként csodáltam azokat a játékosokat, akiknek köszönhetjük a szapporói csodát, most meg néhányukkal együtt öltözhettem, szerepelhettem a jégen, és részese lettem az újabb sikernek, elképesztő ez az érzés – mondta a 19 esztendős Erdély Csanád.

A krakkói hősök a polgármesteri fogadás után előbb a Városháza erkélyéről integettek az egyre nagyobbra duzzadó tömegnek, majd egyenként hívták őket a színpadra, ahol legelőször a fehérvári hokipápa, Ocskay Gábor mondott néhány szót:

– Ahogy itt körbenézek, az 1999-es bajnoki cím ünneplése jut eszembe, talán vannak itt néhányan, akik akkor is itt voltak velünk. Nagy utat jártunk be, akkor nem hittem volna el, ha valaki azt mondja, 2015-ben már másodszor éljük meg az A-csoportba jutást. Nagyon remélem, hogy jövőre, az oroszországi világbajnokság előtt már olyan ellenfeleket fogadhatunk felkészülési mérkőzésen az új fehérvári csarnokban, mint Kanada, vagy az Egyesült Államok – fogalmazta meg reményeit Ocskay.

A játékosok ezután egyenként mondhattak néhány mondatot, egyikük sem felejtette el megköszönni a magyar drukkerek csodálatos támogatását. Nem maradhattak el a slágerré vált dallamok felidézése sem, Sofron István az „Érik a szőlő, hajlik a vessző" című remek magyar népdalt vezényelte, Kóger Dániel pedig a Dolly Roll örökbecsűjét, a „Vakációt" énekelte elő a mikrofonba.

Az autogramok kiosztása, és a fényképezkedés előtt a Himnusz közös eléneklése csalt sokaknak könnyet a szemébe, azok, akik ott voltak Krakkóban, és azok, akik nem, együtt élték át újra a világbajnokság felejthetetlen, csodálatos és megható pillanatait.

Ez a csapat a miénk, és tisztában vagyunk vele, hogy a játékosok a következő szezonnak már csak az oroszországi világbajnokság miatt is még nagyobb lendülettel, motivációval vágnak neki.

JEGYZET: Megérdemelten

Könnyű bárkinek is azt mondani, ő mindvégig tudta, hogy feljutunk.

Bevallom férfiasan, nekem remegett kezem-lábam, a magyar hokiválogatott lengyelek elleni mérkőzése előtt, alatt.

Négy órával a kezdést megelőzően Krakkó belvárosában könyörögtem a társaságom tagjainak, menjünk már a csarnokba, nem érdekel, hogy messze még a kezdés.

Persze belépve az arénába sem nyugodtam meg, idegesen járkáltam a médiaközpont és tribün között. Azt sejtettem, hogy jobbak vagyunk, no de mégis csak idegenben kell megvívni a végső csatát egy végletekig feltüzelt ellenféllel szemben.

Szegény laptopom kapott eleget a mérkőzés alatt, legalább ötvenkét alkalommal döntöttem rá a homlokom, próbáltam valahogy levezetni a feszültségem.

Hári Janika góljánál futottam egy kört lepacsizva a magyar kollégákkal, a lengyel gólnál pedig vészmadárként azt gondoltam: utolér minket a magyar balsors.

Sajnálom, szégyellem...

Kishitűségem teljesen alaptalan volt, Szirányi Bence eldöntötte, én pedig négyezer honfitársammal együtt artikulálatlan üvöltéssel zavartam meg a kellemes tavaszi krakkói éjszakát.

Igen, a torna korábbi eseményei alapján semmi jogalapom nem volt kételkedni a sikerben, csak a magyar csapatsportban szereplőket sújtó állandó balszerencse miatt hittem, hogy újra kibabrál velünk Fortuna.

A játékosaink hőssé váltak, de a mutatott teljesítmény alapján a „csoda" kifejezést nem párosítanám Krakkóval.

Miért?

Ez az együttes kétséget sem hagyott ezen a vb-n, hogy a második legjobb alakulat a mezőnyben. A kapuban jött a kiváló teljesítmény, a bekkektől sokkal többet kaptunk, mint vártunk, támadóink egyéni képességeiket a csapat szolgálatába állították, néhány klasszisprodukció pedig a különbséget jelentette Japán, Olaszország, Ukrajna, vagy éppen a lengyelek ellen.

Mindez a szakmai stáb, és a sokat támadott Rich Chernomaz keze munkája, aki a jelen helyzetben legjobb magyar alakulatot vitte el Krakkóba, és szakított a korábbi hagyományainkkal, már nem zárt védekezésből, kontrákkal gyűrtük le az ellenfeleket, hanem kőkemény letámadással, gyilkos tempódiktálással, ellenállhatatlan fizikai hokival.

Megérdemeltük a feljutást! Vigyázz Oroszország, 2016-ban bevonulunk!