Hírek

2017.07.14. 17:15

Tóparti capriccio, avagy: ti vagytok az EFOTT főszereplői!

Velence – Kicsit ellentmondásosan ugyan, de a főiskolások, egyetemisták és a bulizni vágyók számára közkedvelt EFOTT első napja is lezajlott tegnap.

Szanyi-Nagy Judit

Mindig élmény egy olyan első napon részt venni, amely igazából – a mínusz egyedik és a nulladik nap után – a harmadik napnak számít. A bulizók egy része kicsit leharcolt már, de bírják még a ritmust, mindenféle értelemben: tombolnak a változatos zenékre, ahogyan és ahol csak lehet. Legyen szó a kordont fogó első sorról, a vécé előtt várakozókról, az italpultban állókról vagy a szalmabálán ülőkről. Mert az unalmas fapadokon kívül – ha már aktuális az aratás – szalmabálák is vannak a tó partján, ahol a megfáradt vagy éppen ad hoc VIP-szektort kialakító fesztiválozók kellő távolságból élvezni tudják a zenét és az egész koncertélményt. Így tett a képünkön látható Ficsor Kinga és Gruber Nikoletta is, akik harmadik, neve elhallgatását kérő társukkal Székesfehérvárról érkeztek a fesztiválra. Nem ez az első EFOTT-juk, és nem is az első napjuk: már a mínusz egyedik napon is itt voltak.

Nem ez a fiatalok – Kinga, Niki és „Tamás" – első EFOTT-ja Fotó: Szanyi-Nagy Judit

Egészségetekre! – szólt egyszer csak a 30Y frontembere, Beck Zoltán a tömeghez, akik kapva az alkalmon, magasba emelték poharaikat, majd nagyot kortyoltak abból. – Ti vagytok a főszereplők – kiáltotta később, és a fesztiválozók ebben a szellemben folytatták a bulizást – és minden más programot a tóparton. Hiszen az iváson és evésen kívül akár még extrém „vidámparki játékokra" is fel lehet ülni, de a népszerű bungee jumpingot is kipróbálhatják a merészebbek. Ez utóbbi leginkább akkor tűnt igazán autentikusnak, amikor az ugrásra készülő ember melletti sátorban Ganxsta Zolee-ék rázendítettek a „jump!"-ra (magyarul: ugorj!). Nem mellesleg erre a koncertre az ismert rádiós-tévés Rákóczi Feri is kilátogatott a családjával közösen.

Az EFOTT pedig szépen menetel a világhírnév felé: egy német újságíró – pontosabban egy videoblogot vezető fiú –, Elias is ellátogatott a fesztiválra. Mint mondta, ez eddig a harmadik magyar fesztiválja, és már most imádja a helyszínt, a hangulatot. Volt mit videóznia: Kowalsky, Punnany Massif, Brains, Animal Cannibals, Pixa, Leander Kills, és ez még csak az „első" nap volt...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!