Hírek

2016.11.22. 07:11

Tragédia lesz a vége? Szabad jelzés mellett jött a vonat

Két olvasónk is megkeresett minket azzal, hogy szabad jelzés mellett közlekedett tegnap este vonat a 63-as főút egyik vasúti átjárójában. Mint írták, ez már nem az első alkalom volt, és félnek, hogy tragédia lesz a vége.

Buthy Lilla

- November 21-én este a 63-as főúton megint szabad jelzésnél vonat közlekedett a Székesfehérvártól mintegy 5 kilométerre lévő vasúti átjáróban. Ismerősöm járt ott ebben az időben: először pirosan villogott és le volt csukva a sorompó, aztán felnyitott és szabad jelzésre váltott, majd pár perc múlva megérkezett a vonat. Ez nem az első alkalom, többször előfordult már. Az illetékesekhez eljuthatna ez a hír és foglalkozhatnának vele mert tragédia lesz a vége - írta olvasónk.

Fotó: olvasónk

Egy másik panaszos így fogalmazott: - Székesfehérvár-Aba vasúti átjárónál tenni kéne valamit. 10 percig álltuk piros jelzés mellett a csukott sorompónál. Majd felnyíltak a sorompók, szabad jelzés...és jött a vonat....

Természetesen megkerestük a fenti problémával a MÁV sajtóosztályát, válaszukkal hamarosan frissítjük a cikket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!