Hírek

2016.08.01. 13:25

Új szoborral gazdagodtak a pusztaszabolcsiak

Pusztaszabolcs - A IV. Szabolcs Nyári Fesztivál harmadik napján, vasárnap avatták fel Szabolcs vezér szobrát. A jeles alkalom apropóján egy tudományos konferenciát is tartottak a Városházán.

Sebestyén Lilla

Pénteken startolt el a negyedik Szabolcs Nyári Fesztivál. Az ünnepi megnyitó utáni napon tartották meg a XV. Barátság Duatlont, illetve több sport mérkőzést is, majd szombat délután a Kisiratos kincsei című kiadványt mutatták be, melyben a partnertelepüléssel végzett, közös értéktári munka legszebb pillanatait idézik meg.

A programon felléptek a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola citerásai is, akiknek egy új hangszerre valót is gyűjtöttek ajándékképpen a pusztaszabolcsiak.

Este Bódiss Tamás orgonaművész koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők a római katolikus templomban. A komolyzenét könnyű követte: este nyolc órától utcabál kezdődött a Sláger Tv Party tagjaival, a rendezvényt Suzy és Jolly műsora színesítette.

A Szabolcs Nyári Fesztivál első vasárnapja a tudástárunk bővítését szolgálta. Délelőtt egy jurta felállítását kísérhették végig a Millenniumi parkban az érdeklődők, délután pedig elkezdődött egy tudományos konferencia, ahol Szőllősy Csilla és Pokrovenszki Krisztián régészek a honfoglalás koráról, a megyénkben található történelmi leletekről meséltek, M. Lezsák Gabriella a magyar vitézi sírokról, Szabados György pedig Szabolcs vezérről és a honfoglalás körülményeiről tartott előadást.

Este hat óra környékén - a Táncolkodó együttes náptánc műsora után - a vezér szobrát is leleplezték. A hevesi színjátszók, kort idéző előadása közepette, a bronz alkotás készítője, Halassy Csilla szobrászművész, Nagy Éva jegyző, Galambos Dénes országgyűlési képviselő, illetve Csányi Kálmán polgármester egyszerre lebbentették fel a fátylat.

A városvezető elmondta: reménykedik benne, hogy a szobor és körülötte kialakított kis park egy központi, találkozási hellyé, közösségi térré válik a jövőben.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!