Hírek

2017.02.20. 19:59

Újabb telefonos csalás

Mór – Pár hete foglalkoztunk a telefonos csalókkal, de úgy tűnik, nem csökken a számuk: tegnap egy új esetről számolt be olvasónk.

Szanyi-Nagy Judit

Németh Dóra móri lakos keresett meg bennünket a saját történetével, nehogy más is pórul járjon: őt ugyanis tegnapelőtt délután felkeresték a mobilján, az egyik telefonszolgáltatóra hivatkozva.

A hitelesség kedvéért a telefonáló kiderítette Dóra teljes nevét is, majd azt mondta: sorsolás útján 15 ezer forintot nyert, melyet levásárolhat az általa kiválasztott hiper- vagy szupermarketben. Ehhez csak egyetlen teendője van: a bediktált azonosítót el kell küldenie a megadott telefonszámra. Ezt Dóra megtette, majd kérésre egy „OK" üzenetet is küldött, amelyre a telefonáló azt mondta, már látja az összeget a rendszerben.

Egy másik számmal is próbálkozott a csaló, sikertelenül: Dóra telefonja kiírta, hogy a második utalás nem lehetséges, mert ehhez nincsen elég összeg a telefonján. A hívó fél azt mondta, utánanéz a problémának, visszahívja – olvasónk ekkor szembesült azzal, hogy az SMS-sel egy ismeretlen telefonját töltötte fel. Dóra azonnal elkezdett nyomozni: felhívta a megadott telefonszámot, melyet egy fiatal fiú vett fel, aki a neve mellett a lakhelyét is megadta, s akivel a közösségi oldalon is felvették a kapcsolatot.

A fiú azt mondta, látta a feltöltést, de nem tudta mire vélni, ezért felajánlotta, hogy visszautalja a pénzt Dórának. A kapcsolattartás azóta megszakadt, annyit tudni, hogy a fiú letiltotta a kártyáját – így egyelőre az sem derült ki, hogy ő a csalók egyike, vagy a történet ártatlan elszenvedője. Dórának azt ajánlották az ismerősei, tegyen feljelentést, a lány viszont nem tudja, ki ellen lenne érdemes: a felhívott fiatallal vagy ismeretlen tettessel szemben. Az ügy további részleteiről írunk még.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!