Hírek

2017.06.19. 16:55

Ukrajnai gyerekek nyaralnak a Velencei-tónál

Közel 700 gyerek ukrán gyerek táborozhat a nyáron a Velencei-tónál. Olyanok, akiknek az édesapja Kelet-Ukrajnában harcolt vagy harcol ma is.

B. Kiss László

A tavalyelőtti év volt az első, amikor a magyar kormány jóvoltából, és az országos ukrán önkormányzat szervezésében ukrajnai gyerekek táborozhattak, nyaralhattak  a Velencei-tó partján. Olyanok, akiknek a  családja érintett  a Kelet-Ukrajnában zajló fegyveres konfliktusban. Akkor 550, tavaly 600, az idén pedig több mint 650 gyermek érkezik a szomszédos országból nyáron Fejér megyébe  – mondta el Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára azon a sajtótájékoztatón, amelyet hétfőn tartottak Agárdon. A magyar kormány 45 millió forint támogatást nyújt a háború által személyükben is érintett gyerekek gondtalan nyaralásához.

Az ukrán gyerekek első csoportja már megérkezett a tóhoz Fotó: Molnár Artúr

Ilyen jellegű segítséget egyetlen más ország sem nyújtott Ukrajnának – mondta el a tájékoztatón Hartyányi Jaroszlava, ukrán nemzetiségi szószóló. Kravcsenkó György, az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke pedig arról beszélt, hogy nagy és pozitív visszhangja van a nyaraltatásnak a szomszéd államban.

Azt a csoportot, amely az idén elsőként érkezett Magyarországra, maga az ukrán elnök búcsúztatta – hangzott el. Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos   pedig – többek között – azt hangsúlyozta, hogy a Velencei-tavi nyaralásra nem csak kárpátaljai magyar gyerekek, de többségben ukrán anyanyelvűek érkeznek. Ezzel hazánk szép példáját adja a szolidaritásnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!