2013.05.24. 19:44
Ünnep és majális a mentőkkel, szombaton tudományos ülés
Székesfehérvár - A mentők munkájával, eszközeivel ismerkedhettek pénteken az érdeklődők a mentők napján. A mentőállomáson emléktáblát is avattak: a fehérvári ugyanis idén ünnepli alapításának 85. évfordulóját.
Emelkedett hangulat, aztán majális - pénteken ilyen volt a mentők napja a megyeszékhelyen. Jeles évfordulóra emlékeztek a résztvevők, nem is egyre, hiszen az Országos Mentőszolgálat a 65., a fehérvári állomás a 85. születésnapját ünnepli az idén.
A Palotai úti temetőben a városi levéltár igazgatója, Csurgai-Horváth József emlékezett a helyi mentőegylet alapítójára: Kő Antal doktor mai szóval családorvos volt, sokan ismerték őt. Munkájának köszönhetően indult el a mentés, a betegszállítás 1928-ban a megyében és a városban, ahol egyébként ezt a munkát a tűzoltókkal közösen végezték akkoriban. A tűzoltó laktanyában a hősi halott mentők emlékére helyeztek el koszorúkat a résztvevők, hogy aztán a társzervekkel közös felvonulás végén a mentőállomáson a születésnapok okán emelt táblánál tisztelegjenek azok emléke előtt, akik munkájukkal a mentés ügyének fejlődését, előrehaladását szolgálták.
A Palotai úti temetőben Kő Antal sírjánál koszorúztak, képünkön balról Nyulász Csaba mentőápoló, Pápai Imre megyei vezető mentőtiszt és Onódi Lívia, az Országos Mentőszolgálat régiós orvos-igazgatója (Fotók: Koppán Viktor)
- Az 1960-80-as évek orvosi eredményei a világ élvonalába emelték a magyar mentőket, irigyelték a szervezettségünket, át is vették tőlünk sokan a módszereinket - erről már Szegeczky Dezső beszélt ma, aki ötven évet töltött el mentőorvosként a pestlőrinci mentőállomáson. A főorvos kiemelte: nem csak a gyakorlati munkára, de az elméleti területeken elért eredményekre is büszkék lehetünk. A magyar mentőknek köszönhető többek között, hogy az egyetemi oktatásba bekerült az oxiológia területe, hogy ebből önálló szakvizsgát lehet tenni. A magyar mentők nyitottak voltak az újra, a korszerű módszerek befogadására, alkalmazására, bízom benne, hogy ez újra így lesz majd - fogalmazott Szegeczky főorvos.
Az Országos Mentőszolgálat április közepén kinevezett új régiós orvos-igazgatója, Onódi Lívia arról beszélt az FMH-nak: fontosak az ilyen alkalmak, mert időnként nem árt megmutatni, hogyan, milyen körülmények között dolgoznak a mentők, akiket manapság sajnos mintha kevésbé becsülnének meg.
A nap másik fele inkább a gyerekeknek szólt: ovisok, általános iskolások nézelődtek, kíváncsiskodtak az állomáson. A mentőmúzeumból érkezett régi Robur a történelmet idézte, de a mai kocsik felszerelésével is megismerkedtek a gyerekek, no meg a szirénát is kipróbálhatták. Klupács Péter mentőtiszt a kicsik nyelvén magyarázta, mit jelent az újraélesztés, megmutatta, milyen módszerrel és eszközökkel szállítják a sérülteket, kicsit és nagyot egyaránt.
Az úgynevezett tömeges baleseti sátorban a különböző kötésfajtákról hallhattak a gyerekek, a szakemberek persze meg is mutatták, hogyan készül például a sapkakötés - hozzátéve, hogy a helyszínen ennél sokkal gyorsabban dolgoznak. Délutánra az állomás parkolója egészen kiszínesedett: aszfaltrajzversenyt is rendeztek ugyanis a gyerekeknek.